Mécs László:

MAGYAROK

Van fokosunk, csont ? álló, kőkemény,
Magyar csárdában magyar koponyát
Zúz csak vele az igazi legény.

Van haragunk, hegy ? seprő fergeteg,
de csak ha magyar erdőt tördelünk
– s ha idegent: szellő lesz, gyermeteg.

Volt híres kardunk, védeni idegent,
Német sógornakvitam, sangvinem
– s hagytunk pusztúlni mindent idebent.

Titán ? csináló szép csodálatunk
Hérosszá ámul hitvány idegent
– s magyar lángészt epével itatunk.

Ó mit kapott Ady, a glóriás
dalnok? S mit kap ha Pestre jő
egy idegen mozi ? komédiás?

Jó tollunk dalhoz és meséhez ért
– s a magyar szívet szúr, mint istennyila,
magyar sorsot, ,múltat, munkást, vezért.

Van vendéglátás, legendás, csodás
S míg magyar gyomor átkokat korog,
Másoknak áll a magnum áldomás.

Évezred óta ez a virtusa,
Felötödölték s a magyar agyar
Magába mar, mígt tart a hír ? tusa.

Isten, mi volna ha e sok erő
Dunává folyna mint a kis folyók?
Ki volna gátnak állni vakmerő?

Ha a szúróst, mit oltalmára nyert,
Jó gazdaként sövényre hordaná:
Kifelé szúrjon, míg virul a kert???

1930