A szép számú, ?Szülői Összefogás Szülőfalunkért? nevű szerveződés bemutatkozására, tevékenysége iránti érdeklődő ülésre megjelenteket, először Katonáné Kovács Erika levezető elnök köszöntötte.
Palya Zoltán, fő szervező (alapító tag) a SZÖSZ nevében köszöntötte, majd a szerveződés alakulásáról, céljairól és az eddigi tevékenységéről tájékoztatta az egybegyűlteket.
Volterné Jamrik Éva a tenni valókhoz szükséges eszközöket, lehetőségeket ismertette.
Férje, Volter János a szülői összefogás és a feladatok megvalósításának szükségességét tárta hallgatósága elé.