Bag, és a vasút korszerűsítése

A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiadott Közleményben meghirdetett közmeghallgatáson, augusztus 2-án, a hatvani, Ady Endre könyvtárban, a Helytörténeti Baráti Társulat képviselője is részt vett.

A szervezők nagy vonalakban ismertették a Budapest- Hatvan vasúti vonalszakasz korszerűsítésére irányuló terveket, a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználat engedélyezési eljárásról szóló /314/2005. (XII. 25.)/ Korm. rendelet alapján. Az előadást követően mód nyílt kérdések, észrevételek feltevésére, válaszok adására.

Gödöllőről, többek között a valkói út – Gödöllő állomás páros végének vágányai-, váltói fölé tervezett – felüljárója iránt érdeklődtek.

Képviselőnk, településünk vonatkozásában

–         A Csintoványi út – 3-as út vasúti útátjárója biztosításának szükségességéről,

–         A bagi megállóhely építéséről,

–         ?Bag 600 éves emlékmű? (Turulszobor) maradásáról,

–         A ?mocsoják? védelméről,

–         A már mai is, megengedett, ártalmas szintet meghaladó zaj elleni védekezés szükségességéről,

–         Az új nyomvonal ?mögötti? terület hasznosíthatóságáról,

–         A tervezett Kartal – Vácszentlászló viszonylatú összekötő (troszkás) út kereszteződésének jövőjéről,

–         Az alkalmatlanul ?bővített? szennyvíz-tisztítómű hatásáról,

– A majdani 3-as út módosításának hatásairól kérdezte, tájékoztatta a megjelenteket és hallgatta meg ? köszönettel – a szervezők válaszait.

Hozzászólások lezárva.