Többek között szóltam én hozzájuk:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zúgása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(részlet Petőfi Sándor: A Tisza című verséből)

NOVEMBER ELEJÉN soha nem látott mennyiségű eső esett a Kárpátokban, így a gyűjtőfolyó a Tisza olyannyira megduzzadt, hogy felülmúlta az 1970-es nagy árvizet is. A mellékfolyói szintén megduzzadva omlottak a Tiszába.
      A Tisza mellett élő emberek érezték a veszélyt és régen látott összefogással úrrá lettek a gátakon. Sajnos a Tisza túloldalán még gyengébbnek bizonyult a töltés, és ahogy Petőfi írja versében „Zúgva, bőgve törte át a gátot / El akarta nyelni a világot!” A gátszakadás következtében feltartóztathatatlanul tengerré változtatta a határt. Több mint száz települést öntött el az ár, a kár felbecsülhetetlen. Ki tudja, hogy mennyi ház dűlt össze és még mennyi fog összedűlni.
      A Felső-Tisza-vidékét a hírközlés vagy Kárpátaljának, vagy Kárpát-Ukrajnának mondja. Ez is igaz, de az, hogy hogy kerültek ide az Ukránok, az teljesen más kérdés. Ott jártamkor meg is kérdeztem barátomat, hogy az ukrán és a ruszin ugyanaz? Rám nézett, most ezt miért kérded, te is tudod, hogy a kettő nem egy. Mondom is neki, akkor mégis csak jól tudom.
      De, hogy ismeretemet letisztíthassam az antropológia tudományához fordultam. A kisoroszok, a Kárpátoktól északkeletre, Kelet-Galíciában és Bukovina északnyugati részében élnek. Ruténeknek, rusznyákoknak, ruszinoknak nevezik őket. A rutének ősi hazája Galícia és Voliny volt. Galíciát 1772-ben (Ekkor kezdték építeni a bagi templomot) Ausztriához csatolták. Nem volt tehát semmi akadálya, hogy a Kárpátok déli lejtőin leereszkedjenek és kialakuljon „Ruszinszkó”. A ruténok kisebb csoportjai már a XIV. század közepén megjelennek a Keleti-Kárpátokban. Az utolsó, 1717. évi tatár támadás után nagyszámú rutén népcsoport települt be, elsősorban a sík vidékről elhurcolt magyarok helyére. Térjünk vissza a tiszai árvízhez, melynek féken tartásán ezrek dolgoztak. Ahol már levonult az ár mocskot, iszapot és mérhetetlen fájdalmat hagyva maga után. Az amúgy is szegényes vidék kilátástalan tél előtt áll. Nemcsak kapni, de adni is öröm. Aki teheti segítsen. A mi örömünk abban nyilvánuljon meg, hogy segíthetünk.

MIELŐTT A HÁBORÚ megpróbáltatásairól szólnék hagy tekintek vissza egy pár gondolattal gyermek éveimre. Gútán l921. május 17-én születtem zsellér családból. Gúta a Csallóközben van, ott, ahol a Kis-Duna találkozik, a hegyekből lerohanó Vág folyóval. Biztos a Kis-Duna omlik a Vág folyóba, mert a gútai egybeolvadás után Vágként Komáromnál omlik a Dunába.
      Igaz, amikor születtem ez a rész már Csehszlovákiához tartozott, de a városodó falu kétharmad részt magyar ajkú volt. Ők tanultak magyarul egy kicsit, mi tanultunk szlovákul egy kicsit, de békében éltünk egymással mindaddig, amíg Trianonban az ellenségeskedést el nem ültették az emberek szívében.
      Szomszédunk zsidó család volt, s mivel minden jóra kapható voltam, beajánlottak a Viktória malomba. Minden érdekelt, s a fogásokat elsajátítva egyre hasznosabb lettem s biztatóbb a megélhetésem. 1938-ban visszakerültem Magyarországhoz. A helyzetünk nem sokat változott. A barátok - mindegy, hogy magyar, vagy szlovák - barátok maradtak, az ellenségek, ellenségek.
      Az életemben viszont nagy változás történt. Nagygeresdre kerültem molnárinasnak és '42-ben megkaptam a segédlevelet. Rohant az idő, márciusban sor alá kerültem. A sorozó tiszt kérdésére, hogy hol szeretnék szolgálni azt mondtam, hogy a repülőknél. Ennek tudatában is mentem haza. Hirdetésre kerültem Bagra, Kovács István turbinamalmába. Jól éreztem magam. Nemcsak a malom, de a Kovács-család is úgy működött, mint az óra. Ott minden szinte percre történt. A otízórai, az tényleg 10 órakor az asztalomon volt. Közben megismerkedtem a feleségemmel, akivel augusztusban megtartottuk az esküvőt.
      Nemcsak mi voltunk gyorsak, a történelem is, mert októberben behívtak katonának, de nem Fehérvárra, hanem utásznak a komárom-monostori erődbe. Alapkiképzés után Budapestre kerültem az Illatos úton lévő nagy raktárba. Feljebbvalóim úgy gondolták, hogy a malomban elég nagy a papír munka, akkor helyt tudok állni a raktárban is. Nem sokáig főnökösködhettem, mert az 1944-es márciusi szőnyegbombázás után Velencére vezényeltek. Egy katona, ha új helyre kerül, vagy új bajtársak érkeznek, első találkozáskor mindenki földit keres, így talált rám Szlucska István is, nagy örömünkre. Az öröm még nagyobb lett, amikor kölcsönös bemutatkozás után Pista bácsi - utána sógor - megállapította, hogy feleségeink rokonok.
      Nem sok ideig örülhettünk egymásnak, mert szakaszunkat Munkácson keresztül a Vereckei-hágó északi oldalára irányították, ahol aknatelepítést végeztünk. Telepítettünk tányéraknát, hasáb-aknát, éppúgy, mint elektromos aknákat. A munkaszolgálatosok pedig az óriás fenyőket döntögették az útra. Az oroszok feltartóztathatatlanul nyomultak előre. A románok háborúból való kiugrása lehet6vé tette a Kárpát-medence délről való támadását.
      Szakaszunkat aknatelepítés közben Dolina irányából erős aknatámadás érte. Aknaszilánktól megsebesült a szemem. Hosszas utazás következett, míg végül Budapesten a Tűzoltó utcai kórházba kerültem. Az egész kórház tele volt sebesült katonával. Szerencsém volt, mondja Károly barátom. Egy sebészorvos nekilátott a lehetetlennek, szemem megszabadította a szilánktól. Gyógyulás után visszakerültem Velencére, ahol a különféle gázok már el voltak vermelve. Velencét az orosz előrenyomulás miatt el kellett hagynunk. Meg sem álltunk Magyarlakig.
      Vannak véletlenek mert ismét találkoztam Szlucska István sógorral. Mielőtt elhagytuk volna Velencét, megkíséreltünk bejutni Fehérvárra, mire észrevettük, a németek magunkra hagytak. Olyan bombatámadást kaptunk, hogy elveszítettem eszméletemet, a légnyomástól. Bajtársaimnak köszönhetem, hogy magukkal vittek Magyarlakra.
      Az oroszok 1944. március végén Vasvárnál voltak, amikor jött a parancs, hogy Szentgotthárdon keresztül, el kell hagyni az országot, át kell menni az osztrákokhoz. Én az országot semmi áron nem akartam elhagyni. Felszereltem magam élelemmel és bevetettem magamat az erdőbe. Csodálatos vidék. Tűzharc nélkül estem fogságba. Hasznosítottam kis szlovák nyelvtudásomat, és az oroszok (ukránok) nem sokat törődtek velem. Halottakat szedtük össze és lőcsöskocsival vittük ki őket a temetőbe. Tömegsírba temettük a halottakat. Minden sort kis földel letakartuk. Az orosz biztos valami muzulmán lehetett, mert mormolásától arra következtettem, hogy imádkozik. Itt nagy baj történt, felfordult a gyomrom és minden kijött belőlem. Az orosz (vagy kitudja milyen néphez tartozhatott) azt hitte, hogy a halottakat meggyalázom. Nem kis időbe került még meg tudtam magyarázni, hogy a szörnyű látvány az oka. A temető Kondorfán volt.
      Az oroszok mondták, hogy menjek haza. Feleségem Gután volt a szüleimnél, jómagam meg Magyarlakon. Elbocsátó papír nélkül nem akartam elindulni, így bementem Szentgotthárdra. Kaptam is papírt, melyet Komáromig mindenki elfogadott. Komáromnál azonban elfogtak és a parancsnokságra vittek. Kihallgatáson kérdezték, hogy hol szolgáltam. Megmutattam a sérült szememet, és azt mondtam, hogy ilyen szemmel nem kellettem még katonának sem. Kérdezték, hogy hol sérültem meg, erre pedig azt mondtam, hogy az erdőn. Tovább nem faggattak, elhitték. Katona kísért ki az állomásra, s így kerültem haza Bagra. Feleségem, kislányunkkal Gután én magam pedig Bagon. Rövid elbeszélésemből is kitűnik, hogy milyen szerencsés ember voltam. Bagon telepedtünk le, Gúta ismét Csehszlovákiához tartozott, most pedig Szlovákiához. gútaiak is elmondhatják, hogy ki sem mozdultak a faluból és három állam polgárai voltak.
      Csallóközi síkságon születtem, mindig is szerettem szülőfalumat, de be kell vallanom, már amikor először érkeztem Kovácsékhoz, Bagot nagyon megszerettem. A nagyszerű Kovács-család, Bagnak dombos környezete, feleségem megismerése egyszerre hatott rám olyan erővel, hogy el sem tudtam képzelni, hogy én bárhol letelepedhetnék. Fiatal koromban családommal sokat sétálgattunk az erdőben. Egy molnár még álmában is a malom halk zenéjét hallja. Mégis az erdő csendje az, mely nyugalmat, biztonságot áraszt, és magához ölel.

Elmondta: Dóca Károly
Lejegyezte: Dr. Balázs

EGY PÁR GONDOLAT megfordult bennem, hogy mely cím fedné azt a tényt, hogy ismét szegényebbek lettünk. Szegényebbek, mert az utolsó gólya pár is elköltözött szűkebb környezetünkből.
      Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki féltő tekintettel nézte Aszódra menetben azt a vissza-visszatérő gólyapárt, amely utolsó hírmondója volt annak, hogy valamikor több is díszítette, a mind silányabbá vált környezetünket.
      Tavasszal megérkezett a gólya pár. Egy ideig látható is volt, megigazgatták fészküket, de kis gólyákat már nem költöttek. Egyszer aztán a gólya pár is elhagyta a fészket. Szomorú látvány, hogy a fészekben gaz ütötte fel a fejét. Mi történhetett, nem tudom, egy biztosnak látszik, hogy nem az emberek támadó szándéka miatt költöztek el. A gólyamadárt mindenki szereti, hisz gyermekének is az elsők között tanítja az ember, hogy: „Gólya, Gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.”
      Annak reményében, hogy további gólya párt sikerül letelepíteni a Galga partján, gólyafészket helyeztek el. Én az elköltözésüket csak arra tudom visszavezetni, hogy oka az emberi civilizáció.
      Az élet fontos feltétele az otthon, „ahol a bölcsőt ringatá anyám”. Még egyszer mondom: fontos, de nem elég. Szívrepesztő szomorúság volt látni, amikor a gólya élelem után vadászott a felperzselt tarlón. Talán ez a fő oka, hogy más tájat kerestek a megélhetés reményében. Bagon az utolsó gólyafészek Péter Varga János szalmafészerének tetején (Szt. Imre utca) és az öreg Györki Balázs (Szt. Imre u.) kertjében lévő lecsonkolt akácfáján volt. Hévízgyörkön az öreg templom omladozó toronyfalán.
      Elmentek, elmentek úgy, mint a Mocsolyáktól a bíbic madár, a tavasz hírnöke és ki tudja, hogy még hányat tudnék jómagam is felsorolni. Ha én igen, akkor a szakember még jóval többet. Fogynak a fecskék, pipiskét is alig lehet látni. Nem állunk jobban a növény és állat kincsünk védelmével sem.
      Már 1909. december 15-én a képviselőtestületi ülésen felvetődött az „Állat- és Madárvédelem Egyesület” alapításának szükségessége. Azzal utasították el, hogy a falu zöme földműves. A földműves ember pedig óvja a természetet. Akkor ez igaz is volt, de ma teljesen más világban élünk. Még emlékszem, amikor szénakaszáláskor a réten lévő madárfészket körülkaszálták, hogy a madár fészke sértetlen maradjon.

Mindenkinek!
Ha a kispacsirta észreveszi, hogy dalára senki nem figyel, elhallgat és elemózsia után néz.

TÖBBSZÖR ÉS SOKAT írtam már az Egres patakról, amely a község délnyugati részén, a község területére belépve, a község északnyugati részén ömlik a Galgába. Mindennek ellenére úgy gondoltam, hogy a jobb helyismeret érdekében leírom folyamatában a területet és mindazt, amit tudunk a patak két oldaláról. A vízfolyás jobb oldalán haladunk, mert a víz folyásának iránya határozza meg, hogy melyik a jobb, illetve a folyó bal oldala. Amikor első alkalommal jártam a Duna forrásánál akkor megfogadtam, hogy felkeresem az Egres patak forrásvidékét. De ha már a Duna forrását említettem, tartozom a vén Dunának azzal, hogy a forrását leírjam.
      A Duna forrása Donauesching városban, a város közepén lévő nagy parkban van. Díszes faragott kővel van körbevéve és a föld felszínétől mint egy fél méterre, a 3-4 méter átmérőjű gödörben több helyen buzog fel a víz. Olyan látvány ez, mint amikor egy kútnak több forrása van. Egy zsákra való pénzt össze lehetne szedni az alján. Egy magyar forinttal mi is szaporítottuk a készletet. A forrásból kiömlő vízmennyiség nemigen nagyobb, mint a Csintoványi-forrásunk vízhozama. A forrástól, úgy 300 méterre belefolyik, a Zagyvától jóval nagyobb folyóba és attól a helytől, ahol a forrás vize beleömlik a folyóba, onnan a folyó neve: Duna (Donau). Talán a világon ez az egyetlen, amikor a nagyobb folyó ömlik a kisebbe.
      A Duna forrását már leírtam, ideje hogy leírjam az Egres forrásvidékét is. A bejárásra 1988 Szilveszter napján (délelőtt), verőfényes időben került sor. Kisbagtól végig a Domonyvölgyön gépkocsival tettem meg az utat. Szerencsémre kissé meg volt fagyva a föld, így kijutottam az Erdőkertes-Vácegres közötti útra. A kocsival itt leálltam, mert az út továbbra bizonytalannak mutatkozott. Mielőtt elindultam volna (gumicsizmában) észrevettem a szélső házon, hogy a házszámtáblán „Aszódi út” olvasható. Erdőkertesről (egykor Veresegyháztól) kiindulva - végig a Domonyvölgyön - érkezünk el a Kisbagi Csárdához. Itt keresztezte az óbudai nagyutat. Ha a Kisbagi Csárdától továbbhaladunk a Kisbagi úton, eljutunk a Nagyvölgyi útra (Borhi gunyhója), innen pedig a „Rab Jancsi úton” a galgahévízi Monostori völgybe, majd a „Bikatóhoz”.
      Monostori völgyben állhatott már a XIII. században a bencések híres monostora. Lehet, hogy nem sokat tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy Szt.István rendelete - mely szerint minden tíz falu építsen egy templomot - éppen a monostori templom volt, melyhez hozzátartozhattak az Egres-völgyi települések is (Egerszeg, Diód). A helytől és témától kissé eltávolodtunk, de a hely és annak történelmének jobb megértése és megismerése miatt szükséges.
      Amint már írtam az Erdőkertes-Vácegresi úttól gyalog indultam tovább, de most már a patak bal oldalán. Kisebb kerülőket kellett tennem, mert egyes helyeken a tocsakos rész náddal, sással benőve a part menti haladást megakadályozta. Még nem írtam, de az Egres felső szakasza szabályozva volt, így a vizes rész visszahúzódott a mederbe. A régebbi térképeket tanulmányozva az Egresnek két ága volt, azonban a bejárás során már csak egy. Ezek szerint a főágat tudtam beazonosítani. A forráshely a vácegresi határban van, majdnem Erdőkertes község területén, az úgynevezett Bíró-tanya alatt. Itt már a völgy összeszorul, környéke almafával telepítve.
      Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy nem, hogy éppen az Egres patak forrásvidékén és annak a Galgába történő ömlése előtt található még ma is, az agrártörténetileg fel nem tárt csőrendszer. Későbbi kutatások minden bizonnyal erre is választ adnak. Az árok felső végétől indultam visszafelé a mederfenéken, amely teljesen száraz volt, feltehetően csak nagyobb eső esetén gyűjt vizet. A mederfenéken visszafelé haladva mintegy 50-60 méterre éreztem, hogy vizes a mederfenék. További, mintegy harminc métert haladva, csizmám nyomát már víz borította. A csillogó víz még mozdulatlannak tűnt, de egy pár méterre, a vízre tett száraz fűszál óra lassúsággal mutatta a vízfolyás irányát.

(folytatjuk)

Hölgyeim és Uraim!

Törvény előírta kötelességem, korelnökként, Bag Nagyközség önkormányzata, alakuló ülésének vezetése. Megállapítom, hogy az ülés működésre és döntéshozatalra képes. Ülésünk, az 1998. október hó 18-án megtartott önkormányzati választást követő kötelező feladat. Hála Istennek szabad hazában, Magyarországon, a '98-as választás általános és demokratikus (titkos, az egyenlőség elvén épülő) volt.
      Nagy örömömre szolgált a sokszínűség és az ébredő állampolgári felelősségvállalás, kezdeményezés. Nekünk a megválasztottaknak hatalmat adtak választóink, lelkiismereti kötelességünk bizalmuknak megfelelni. Ciklus-időbeli tevékenységünk legyen méltó Szent István államalapító tetteihez, váltsuk valóra intelmeit, javítsuk a helyi közérzetet, növeljük falunk megtartó erejét!

A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT örömmel tesz eleget a „Bag Szülőfalumért” Alapítvány Kuratórium kérésének és az alábbiak szerint közli az 1998/99. évi ösztöndíj pályázat és a külön díj odaítéléséről szóló kuratóriumi határozatát. Tanulmányi ösztöndíjban részesült:

Versegi Zsuzsanna, Dózsa Gy. u.36., ált. isk. tanuló,
Tóth Bea, Epreskert u. 3., közép isk. tanuló,
Dolányi Krisztina, Ady E. u. 12., főiskolai hallgató.

Több évtizedes néprajzi munkásságának elismeréséül külön díjban részesült:
Tóth Sándorné.

       Annak érdekében, hogy az 1 %-ról szándéka szerint dönthessen, már most közöljük, hogy a „Bag Szülőfalumért” Alapítvány adószáma: 18666148-1-13.

A BAGI NÉPFŐISKOLA sikerrel fejezte be őszi félévét, amely „A munka és tulajdon” ismeretanyagát tárgyalta. A már ismertetett Benedek Józsefné címadó előadását újak követték, amelyek illeszkedtek a mondanivalóhoz. Az ember, amikor a teremtett javakat használja, köteles úgy tekinteni jog szerint birtokolt vagyonát, hogy az mások javára is lehessen. Így került sor, a napjainkban sajnálatosan nem kielégítő, de figyelmen kívül nem hagyható, „Munkabiztonsági és foglalkozás-egészségügyi kérdésekre” valamint az „Érdekvédelem” érdekérvényesítő szervezeteire, tevékenységére, Az előbbiről Balázs Gusztáv, míg ez utóbbiakról Dr. Péter Mihály tartott eszmecserét hallgatóival.
      A választásról, a munka és a tulajdon jogi összefüggéseiről Dr. Balázs József tartott, élénk vitát követő előadást. Mind az előadások, mind a felmerült kérdések és megválaszolásaik arra intettek, ill. utaltak, hogy a tőkefelhalmozás szükséglete nem zárja ki, hogy a politikai elit és a gazdasági vállalkozók fogyasztásaikban visszafogottabbak legyenek, s a megszerzett jövedelem nagyobb hányadosát fordítsák mások megsegítésére. Így jutottunk el a személyes ill. közös érdekek, a munka és a tulajdon, az egész társadalmi etikai rend legelső elvéhez, a javak közös használatának elvéhez.
      A magánszféra tiszteletben tartása, az egymás kölcsönös megbecsülésén való érintkezés, a dolgok eredményes vitele, sikere, a polgári felelősségvállalás, -kezdeményezés jó működésének a jele. Csobán Pál tanár úr „A polgárságról” készült előadása míves összefoglalását adta az elhangzottak keretbefoglalásának, jelen társadalmunk alapjaként.

MÉCS LÁSZLÓ premontrei költőnk gondolatai fogalmazódnak meg a HBT által szervezett BAGI NÉPFŐISKOLA minden előadásán. Így a Pest Megye Közgyűlésének Közművelődési és Oktatási Bizottsága által hirdetett és elnyert pályázata alapján szervezett „Térségfejlesztési program” előadásain is, melyeket most december 9-én fejeztünk be.
      Az első előadáson Balázs Gusztáv képviselő „Falufejlesztés” címen ismertette „kistérségünk” adottságait (talajszerkezetek, éghajlat, közlekedés, foglalkoztatás, iskoláztatás, munkahelyteremtés lehetőségei) majd a fejlesztés lehetőségeit.
      Kemény Bertalan, a BKNSZ elnöke, falufejlesztő „A falu egészséges fejlődéséről” c. előadása a jó helyi közérzet kialakításáról szólt. Élettapasztalata, kutatásai és aktív tevékenysége alapján mutatta be a magyar falu összetartozó, változó ismérveit, értékeit (kölcsönös ismeret, tolerancia, hagyományőrzés, közös munkák, segítségnyújtás mozgató erőit, a tudás, tanulás, épített- és természetes környezet védelmét, a falugondnok hálózat kialakulását, szerepét) amelyek hazánk falusi-, bagi lakosainak mindezidáig - törekvéseink szerint ezután is - éltető erőt adtak és adnak.
      Márton János c. e. tanár, ny. igazgató, 77 évesen is „vette” - a nála ismeretlen - fáradtságot, hogy hallgatóságának naprakész, hasznos tájékoztatást adjon mai tennivalóinkról, a falu megtartó erejének növeléséről.
      „Településfejlesztés Budapest környékén” c. előadása bizonyította felkészültségét, hiszen évtizedeken át képezte az agrárértelmiség mai vezetőit, és ma is a haza rendelkezésére áll. A korszerű gazdálkodás, a magyar föld értéke, az EU-hoz való csatlakozás, a civil szerveződések szerepe, az önkormányzatok feladatai, az értékteremtés, a tudás, a technológia megválasztása témáival kapcsolatos fejtegetései, állásfoglalásai, biztatásai, értékes útravalói népes hallgatóságának.
      A BAGI NÉPFŐISKOLA ismét gazdag félévet zárt, természetesen januárban a folytatása következik.

A HBT KERÉKPÁR SZAKOSZTÁLYA az idén is részt vett az Országos- és a Megyei Kerékpáros Szövetség munkájában. A versenyeredmények ugyan szerények, azonban a kezdeti megtorpanás után beindult a fiatalítás szakosztályunkban.
      A Pest Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Sport Bizottsága értékelte pályázatunkat, munkánkat. Támogatása segíti munkánkat és biztonságosabbá válását eredményezi az edzéseknek, verse nyeken való eredményes részvételünknek.

Természetesen várjuk az újabb jelentkezőket.