Kitekintés az Egres völgyébe
A művelődési ház bejárati lépcsőjéről
III. befejező rész
A TERMELŐSZÖVETKEZET megalakulásakor (1950. aug. 20.) a „vágóhidat” alakították át istállónak, és itt helyezték el azt a két vemhes lovat,
amelyet a TSZCS (Termelőszövetkezeti Csoport) állami elosztásból kapott.
Később építették az 50 férőhelyes istállót. A felmenő falhoz, a téglát
a Faska-féle malom bontási anyagából nyerték, úgyszintén a faanyag
egy részét is, de a határban található haszonfák is beépítésre kerültek.
Később épült a II. 50 férőhelyes istálló és a baromfiól. Ehhez akarták
felhasználni a Kisbagi Csárda bontási anyagát. Szerencsére nem engedélyezték
az épület elbontását.
Ezt a területet központi tanyává
nem lehetett fejleszteni, elsősorban az elhelyezkedése miatt. A község
határa éppen ellenkező irányban volt. A tanya megközelítése csak a
Malom-, illetve Epreskert-, Patak utcán volt lehetséges. Ezek a hátrányos
körülmények indokolták az új tanyaközpont kijelölését. Elősegítette
az a körülmény is, hogy az autópálya miatt a „Hosszúnyilasi”
út és a „Salakos” út szögletében elhelyezkedő irodaépület
lebontásra került.
Az államosított, de a község kezelésében
lévő Neumann-féle ház, formális vételárért a TSZ tulajdonába került.
A Hathegyen pedig felépült az úgynevezett „szerfás” istálló.
A beépített Hathegyi utca és az istálló között elhagyott sávot, egészségügyi
okok miatt nyárfával telepítették be. A nagyvölgyi terület termését
így is a Csintoványi úton lehetett elérni. A lakosság erélyes tiltakozásának
eredményeként a Csintoványi utat a község, soron kívül portalan úttá
építette ki.
Ezen indokok alapján lett korábban
a Malom utca és a Patak utca egy része kikövezve. A terület ipartörténete
is figyelmet érdemel. Nem a tárgyunkhoz tartozik a gabonának nyomtatása,
vagy a cséphadaró használata, de a leírások és elbeszélések szerint
verejtékes munka lehetett a cséplés. Az 1910-es évek elején, a szó
igaz értelmében volt Bagon egy kovácsmester, Kollár Pálnak hívták,
de Bagon csak Kollár Palyának. Tisztes kort élt meg és szinte haláláig
dolgozott. Nála tanult (Nemoda) Nagy Gyula műkovács, aki mesterének
minden mozdulatát ismerte. A mester gyermekeként szerette. Ő volt
a község kovácsa, ami azt jelentette, hogy névleges ellenszolgáltatásért
(Káposztáskert használata) gondozta a tűzoltószertár eszközeit, s
más, a községet terhelő kovácsmunkákat is elvégezte.
A minden új iránt érdeklődő
mester 1913-ban „tüzesgépet” vásárolt. A tüzesgéppel a faluban
nem lehetett csépelni, így közös szérűként, az akkor még legeltetésre
használt Hathegy laposabb részét jelölték ki. A tüzesgépet faszénnel
fűtötték, tehát nagyon tűzveszélyes volt, s így a gazdák vonakodtak
a tüzesgéppel való csépléstől. Látta ezt Kollár mester is, igaz hitelre,
de már 1914-ben 12 lóerős benzinmotort vásárolt. Ezzel már a faluban
is csépelhetett. A benzinmotort és a cséplőgépet lovakkal kellett
az egyik szérűből a másikba áthúzatni. A búza (ezzel jelölték a búzát,
rozst meg az árpát is, abban az időben tisztabúza nem igen volt) még
a tehetősebb gazdáknál is az életet jelentette. A Kollár-gépnek egy
hibája volt, mégpedig az, hogy a 12-es etetője sok szemet hagyott
a szalmában.
A következő .évben vagyis 1915-ben
(Kulacs) Katona Pál már nem vette igénybe Kollár Pál cséplőgépét,
mert „járgányos” cséplőgépet vásárolt. A járgányos cséplőgép
ugyan kisebb teljesítményű volt, és külön rostálni kellett a szemeket,
de annyiban gazdaságosabb, hogy nem kellett részt adni a cséplőgép
tulajdonosnak. A cséplőgép mellett dolgozók vagy családtagok, vagy
rokonokból tevődött ki. A cséplés tehát kalákában történt. A járgányban
befogott ló mintegy nyolc méteres átmérőjű körben járt, s ezzel hozta
működésbe a járgány nagykerekét, amely áttételesen a cséplőgépet mozgásba
hozta. Csak nyugodt természetű ló volt alkalmas a körben járásra.
A lovat hajtó fülével értékelte a cséplőgép működését, mert ha gyors
volt a körbe járás, akkor sok szem maradt a szalmában, ha lassú volt
a gép lefulladt. Legnagyobb felelősség az etetőt terhelte. Így volt
ez akkor is, amikor már önjáró traktorok (cséplőgépek) végezték a
cséplést. Az etetők részesedése is nagyobb volt. A cséplőgépnél mindenkinek
erőn felül kellett dolgoznia. Naponta váltották egymást, a kévehányók,
a szalmahordók (később az elevátor sokat könnyített a munkán), a kazalrakók,
a zsákhordók, úgyszintén a kévevágók és a pelyvahordók is. Amelyik
cséplőgépes csapata után kizöldült a kazal, azt a cséplőgépet többet
a gazda nem engedte be a portájára.
A cséplőgépeknek állandó etetői
voltak (Sánta) Balázs Ferenc, Ádám Gábor, Dudás Gábor. A cséplőgépeket
az 50-es évek elején államosították, a tulajdonosokat pedig kulákká
nyilvánították. (Gépes) Balázs János, a kis földjével is kulák lett.
Talán ő volt az egyetlen kulák ebben az országban, aki egyben tagja
volt a pártnak is. Az 50-es évek elején, takarékossági okokra hivatkozással
bevezették a cséplőgépeknek árammal való üzemeltetését, melyhez a
„Mónárrét” (Molnárrét) lett kijelölve közös szérűnek. Tekintettel
a kettős vetésforgóra, azon területen 90 %-ban kalászosok voltak.
Ide építették ki a villanyhálózatot. Mivel más mód nem volt, a termelők
kénytelenek voltak gabonájukat a közös szérűre vinni. A körülményeket
nem lehet leírni. Mivel sokan a szalmát nem vitték el, a következő
tavaszon a szalmát felgyújtották, hogy szántani vetni tudjanak. Ezeket
a villanyoszlopokat használták fel később a Dózsa Gy. utca villanyhálózattal
való kiépítéséhez.
Itt adom közre a cséplőgépek államosításkori
tulajdonosainak neveit:
Boda Könczöl Antal
örökösei,
Balázs János,
Balázs György,
Kollár Pál.
Ezek a tulajdonosok maguk végezték
a felújítást, javítást, üzemzavar elhárítást. Ezek ezermesterek voltak.
Innen vannak a ragadványnevek is. (Most megkövetem az érintetteket,
de a történelmi hűség miatt le kell írnom.) Traktor Jani, Gépes Balázs
János, Balázs Gyuri a kovács, Kollár Palya. Ha akkor géphiba miatt
le kellett volna állni a csépléssel, sok szegény ember kenyér nélkül
maradt volna. Én még láttam, hogy egyik-másik cséplőmunkás milyen
koszt mellet hordta egész nap a 80 kg-os zsákot, sokszor fel a padlásra.
Csak Boda Könczöl Antalról keveset.
Egy paraszt embernek sok mindenhez kellett értenie, de hol az egyik,
hol a másik egy-egy munkához jobban értett. Például (Sánta) Balázs
Ferenc javította a lószerszámokat. Azt a hordót, vagy kádat még a
bognárok is megcsodálták, amelyet a Boda Könczöl Antal készített.
Hathegy történetéhez tartozik,
a képviselőtestületnek 1924. okt. 25-én hozott döntése, amelyben a
vásártartásáról rendelkezik. Az 57/1924. sz. kgy határozatában vásárnapokat
a következőkép határozta meg: jan. 15., ápr. 15., jún. 15., okt.15-ét
követő első hétfő. Ezzel ellentétes határozatot hoztak 1926. nov.
23-án, mert a vásár területének helyéül a „Kerítést” jelölték
meg. Ismereteink szerint Bagon vásárt sohasem tartottak.
A Csintoványi út jobb oldalán,
vagyis az északi oldalán voltak a Felső-Kenderföldek. Mivel belterületként
szerepelt, nem esett tagosítás alá, vagyis a tulajdonosok kezén maradt.
Többen elhagyták, s mivel a központi tanya terjeszkedett, egyszerűen
a TSZ művelés alá vette. Az autópálya építésekor a kártalanítást nem
a TSZ, hanem a tulajdonosok kapták.
Ha röviden is, de írnom kell a
Hathegy újkori történetéről is. 1945-ben orosz lágert alakítottak
ki. Erről a táborról csak annyit, hogy a Rókalyuki szőlőkben, 1945-ben
nem kellett szüretelni. Szerencsére nem sokáig tartották rettegésben
a falut. Az orosz hatalom gyorsan felszámolta, nehogy a lágerlakók
ráébredjenek, hogy nem csak kolhozgazdaságban lehet termelni
Az Egresrő1 nem teszek említést,
amely délnyugatról északkelet felé haladva átszeli a község határát.
Egresről már több helyen írtam, de összegezés miatt, és nem utolsó
sorban az Egres völgyének jobb megismerése érdekében külön fejezetben
fogok írni.
Dr. Balázs
|
|
ASZÉGYENTELJES Párizsi
diktátum után, az alig 100 éves történelemmel rendelkező Románia területe
jelentősen nagyobb lett. E gyors területnövekedés következménye volt,
hogy új címert kellett összeállítani. Az új címert I. Ferdinánd román
király személyes felkérésére Köpeczi Sebestyén József magyar heraldikus
tervezte 1921-ben (História 1987).
Rövid életrajza: 1878-ban született
az erdélyi Széken. Festőművésznek készült, tanult Budapesten, Párizsban,
Münchenben. Ebből az időből való a kolozsvári Ferenc-rendiek templomában
lévő Szent Imre kép. Később művészettörténész, címerszakértő lett. 1916-1919
között az Országos Levéltár megbízott címfestője. Az I. világháború végén
hadnagyként szolgált a Székely Hadosztályban. Ezért Brassóba internálták,
majd előneve miatt Köpecre irányították. Jeles munkái több helyen megtalálhatók,
1956-ban a kolozsvári Szent Mihály templom helyreállítását segítette szakmai
tanácsaival. Jelentős a szakírói tevékenysége, szerkesztette a Genealógiai
Füzeteket. Utolsó tanulmánya a „Kelemen Lajos emlékkönyv”-ben
(Bukarest 1957.) jelent meg „A gelencei mennyezet- és karzatfestmények” címmel. (A Bagon megtelepedett székely katonák is gelenceiek.) A megbízatását
így írja le:
„A nyár elején az ekeszarvától
felhívatott a király Bukarestbe, hogy készítsem el az ország címerét -
a sors így kívánta - elkészítettem, s júl. 6-án őfelségénél voltam villásreggelin
Sinaiában. A mű sikerült, legfelsőbb elismerésben részesültem. Mindenesetre
szerényebb, mint a csehszlovák, melyik a kettős kereszttel jelzi a 'foglalt'
részeket. Ez a kettős kereszt most a szlovákok címerpajzsa. Szakértelmét
bizonyítja, hogy egy erdélyi magyarra bízták az államcímer megalkotását.
Nem baj, hogy az olvasóink ezt is
tudják, inkább baj az, hogy a románok nem tudják.
|
„Süvít a szél Késmárk felett”
Fejedelmi esküvő
THÖKÖLY IMRE 1657-ben
született. A családi fészket Likavó várát a császáriak ostrom alá vették.
Apja, Thököly István halála után (1670) a várból kimenekítették és Erdélybe
menekült. 1678-ban a bujdosók élére állt, és megszervezte a kuruc sereget.
Zrínyi Ilona 1643-ban született, 1667-ben kötött házasságot I. Rákóczi
Ferenccel. Apját, Zrínyi Pétert a Wesselényi-féle összeesküvésben való
részvétel miatt a császár 1671-ben lefejeztette. Zrínyi Ilona a Thököly-féle
szabadságharc leverése után, Munkács várának élén több mint két évig védte
a várost, amelyet árulás miatt kellett feladnia. Zrínyi Ilonát Bécsbe
vitték, gyermekeiktől elszakítva. Thököly a zernyesti csatában (1690)
elfogott két császári generálist, akikkel Zrínyi Ilonát kiváltotta.
Thököly 1682-ben kötött házasságot
I. Rákóczi Ferenc özvegyével Zrínyi Ilonával. A házasságot követően a
hatalmas Rákóczi birtok lett a függetlenségi harc bázisa. Törökkel kötött
szövetsége nem szolgálta a függetlenségi törekvéseket. A karlócai béke
(1699) kimondta Thököly száműzetését. Feleségével és másfélezer hívével
Törökországban telepedett le. Feleségével Nikodémiában halt meg.
Thököly és Zrínyi Ilona hamvait 1906-ban
II. Rákóczi Ferenc hamvaival hozták haza. II. Rákóczi Ferenc hamvait Kassán,
Thököly és Zrínyi Ilona hamvait a késmárki ev. templomban helyezték el.
Munkács vára 1790 óta várbörtön, itt raboskodott Kazinczy Ferenc, akinek
emléktáblája a régi postaépületen van elhelyezve. Munkácsra történt szállítása
közben egy éjszakát Bagon töltött, amelyről naplójában is megemlékezett.
Trianon után Munkács Csehszlovákiához
tartozott. A csehszlovákok bevonulása után a vár gazdag könyvtárát széthurcolták,
megsemmisítették. Munkács várában szolgált az 1800-as évek végén Balogh
János százados. A vár története iránt érdeklődő honvédtiszt, eredeti adatok
(bizony latok) alapján jótékony célra összeállította és 1890-ben kiadta
„Munkács vár története” c. könyvét. Ez a rendkívül érdekes és történelemhű
összeállítás (könyv) egyszerű kötésben volt, s mint ilyenre a történelemhamisítók
nem sok gondot fordítottak (volt ott elég bőrkötésű), nem semmisítették
meg. A magyar nép soha nem halványodó, dicsőséges napjait megörökítő könyv
a kárpátaljai magyarok kezében van. Így jutott hozzánk, fénymásolatban
a könyv borítója és a fejedelmi esküvő leírása.
„Az egyes „közbenjárók”-nak e frigyhez, Selepcsényi
György esztergomi érsek és Imre püspök, sikerült végre őfelsége beleegyező
engedélyét kivívniok, minekfolytán 1682-ik június hó 15-ikén fényes
nászsereg jelenlétében, melyben Leopold király követe Saponara, továbbá
Ilona testvére gróf Zrínyi Boldizsár, valamint a franczia és török követek,
az erdélyi fejedelmi képviselők és Ugocsa, Bereg, Ung és Zemplén vármegyék
notabilitásai, és még több mások is részt vettek, a munkácsi várban
hova előtte való napon, egy csupán ezen célra őfelsége akaratából kirendelt
szolgálatban állott német gyalog-dandár élén Thököly minden ingó vagyonával
egyöt fejedelmi fényben bevonult volt Rákóczy Zsófia-féle házi illetve:
várkápolnában Zrínyi Ilonával egybekelt: Ezen örvendetes és ünnepélye
eseményt: a nemzeti színű zászlókkal dúsan feldíszített ősi falak és
bástyákról 99, egymást fél percznyi időközönként követő ágyúlövés hirdeté
a környékbeli örvendező vidéknek.
A várőrség 8 napon át teljes díszben volt, és fejenként 11 heti illetéket
nyert jutalmul: ez idő alatt, a harsonák tárogatók, és harczi sípok
hangjai messze és folyton lehallatszottak a várból.
Zrínyi Ilona második lakodalma
8 napig tartott a munkácsi várban, mely alkalmával elfogyasztatott:
10 db hizlalt ökör, 36 db borjú, 20 db sertés, 80 darab juh, 4 db szarvas,
10 db őz, 6 db vaddisznó, 2 db dámvad, 50 db fáczány, 160 db fogoly,
250 db fürj, 20 db túzok, 50 db liba, 70 db pulyka, 120 db récze, 150
db kappan, 160 db galamb, 8 mázsa különféle hal, 200 mázsa liszt, 50
mázsa nádméz, s egyéb édességek, és különféle fűszerek, 130 hordó vörös
és 150 hordó fehér bor, 40 hordó sör, 25 kishordó lengyel pálinka, végül:
a vár kert összes virágkészlete felhasználtatott.
A lakodalom utolsó napján, a még
itt volt vendégek jelenlétében Thököly ünnepélyesen átvette a várat
és felesketteté zászlójára az összes várőrséget: ez ünnepélyes actus:
a vár alatti síkság délre eső részén folyt le.
Ekkor a munkácsi várnak igazgatója:
Saarosy Sebestyén volt, Radics András pedig főkapitány, Bay Mihály főnök,
Bajomi János udvarbíró és Keresztúri Miklós mint másod várnagy.”
Gondolom
e sorok olvasásakor másban úgy, mint bennem is sok gondolat, kérdés
fogalmazódik meg. E történelmi esemény megértéséhez próbáljuk meg, mert
szükséges a kor emberének gondolatvilágát, mindennapi életét megeleveníteni.
Nagy idők, nagy emberei!
Kedves Olvasó! Ha Kassán, Késmárkon jársz, hajts fejet és térdet nemzetünk
hősei előtt!
|
|
ABAGI NÉPFŐISKOLA felsőbb
osztályba lépett. Ötödik évfolyama első félévét 1998. szeptember 16-án
kezdte, amely „A munka és a tulajdon” ismeretanyagát bocsátja
hallgatói rendelkezésére.
A munka: „Az ember tudatos, tulajdonszerző
tevékenysége, amely a személy kibontakozását és a közösség javát elősegítve,
Isten dicsőségét is szolgálja.” Tulajdonszerző, mert általa az ember
eltartja magát és övéit, erkölcsi érték, mert a személy kibontakozását
szolgálja, egyúttal közösségi értéke van, a Teremtés társává tesz. Isten
riválisává a gőgös ember válik, de minden ember kenyerét „saját verítékével” eszi, amely nem a munka lényegéből, hanem a munkát végző bűnnel való kapcsolatából
származik. A tulajdonjog, a természetjog folyománya. Az embernek rendelkeznie
kell olyasmivel is, ami javakat termel a jövő szükségleteire. A birtoklásnak
tehát vannak korlátai. Az ember boldogságát ne a birtoklásban, hanem az
adásban keresse!
A nyitó előadást, Benedek Józsefné
katetéka, felhasználva a napokban kiadott „Fides et Ratio”-t
megelőző „Laborem exercens” és a „Rerum Novarum” c.
pápai enciklikák anyagát is tartotta.
|
|
GONDOS ELŐKÉSZÍTÉS után,
1998. augusztus 28-án megalakult a Vidék Parlamentje. A vidéki Magyarország
civil szándékainak és érdekeinek érvényre juttatása céljából, a magyar
vidéken működő sok ezer helyi közösség véleményének és kezdeményezésének
a döntéshozás, a központi hatalom felé való közvetítése céljából, az érdekérvényesítés
egyik eszközeként az alapító tagok (többek között a bagi HELYTÖRTÉNETI
BARÁTI TÁRSULAT) hozták létre.
Magyarország, az euroatlanti integrációs
törekvéseit szem előtt tartva és támogatva, törekszik arra, hogy a magyar
vidék olyan fejlettségi szintet érjen el az euroatlanti csatlakozáskor,
amely zökkenőmentessé teszi országunk integrációját.
|
|
ÖRÖMMEL ÉRTESÜLTÜNK,
hogy folyó hó 19-én megjelent Polgár Jutka (Balázs tanár néni) legújabb,
két meséje a „Butuska kalandjai” c. gyerekversek és mesék antológiában,
az ALTERRA Svájci-magyar Könyvkiadó gondozásában.
Korábbi művei: a „Mesék, versek
kicsiknek, nagyoknak Óperencián innen” - Karácsonyi ajándék 1997.,
„Örök ádventben” - „Filozofikon” létképletek Antológia
c. könyvekben jelentek meg, ugyancsak az ALTERRA kiadásában.
|
|
AMAGYAR ALKOTMÁNYNAK
megfelelően a választási törvény meghatározza a választás három alapelvét,
úgymint titkos, általános és egyenlő. E három alapelvnek megfelelően történt
községünkben is a helyi önkormányzati választás.
A kopogtató cédulák (ajánlási nyilatkozatok)
gyűjtésekor hírek járták a falut, s mint ahogy szokás, az emberek a véleményüket
sem rejtették véka alá. Ennek ellenére a vártnál kevesebben (21) adták
le a jelöléshez szükséges cédulákat. Akik leadták, tiszteletet érdemelnek,
mert ebben a nehéz gazdasági körülmények között merték vállalni, hogy
a közjó érdekében munkálkodnak.
A jelöltek egy csapata megfogalmazta
tenni akarását is. Ez tiszteletre méltó, de egyben veszélyes is. Ugyan
is számon lehet kérni. Az csak szerencse, hogy a megválasztott polgármester
szóbeli tájékoztatója, a választási nagygyűlésen sok kérdést azonosan
ítélt meg.
A választási névjegyzékbe felvett polgárok száma: 3.061 fő, és a szavazásban
részt vettek száma: 1.657 fő, a választók 54,13 %-a. Ezen számok összevetéséből
kiolvashatjuk, hogy 1.404 jogosult a választáson nem vett részt. A választáson
való részvétel nem csak jog, hanem kötelesség is. A jelöltek közül nincs
vesztes. Az is nyert, akit nem választottak meg, mert nem kell viselnie
a község ezernyi gondját.
A képviselő az elöljáró, tehát szolgálat.
Reméljük, hogy a megválasztott képviselők a közjót szolgálják.
|
