Hány szegény ember van e világon
Kinek nincsen karácsonya,
Ki a bánat gyászruháját
Réges-régen hordja?

Hány szegény van, kinek nincsen
Kis szobája, s meleg ágya,
Ki az Istent, a jó Istent
Dideregve, s sírva áldja?

Hány szegény van, kinek nincsen
Egy falatka kis kenyere,
Kinek éjjel, kinek nappal
Könnyhullatás a kenyere?

Hány szegény van a világon
Kinek nincsen karácsonya,
Ki a bánat gyászruháját
Réges-régen hordja!

~ oOo ~

Karácsony van. Zúg a harang, zeng az ének:
„Dicsőség a mennynek s földnek Istenének!”
Énekeljen s imádkozzék a szegény is,
Énekelek s imádkozom szívből én is.

(Szabó Géza)
Erdélyi Jánosné, gelencei székelyasszony gyűjtése

ISMERETEINK szerint, elődeink a honfoglaláskor a Galga völgyét is megszállták. Biztosan állíthatjuk, hogy a kereszténység felvétele óta, szentkarácsony éjszakáján községünkben örömünnepet tartottak őseink, mert „Krisztus Jézus született”, örvendeztek.
      Sok vihart élt át községünk az elmúlt évszázadok alatt. Mégis, talán a legszomorúbb az 1944. évi karácsony volt, amikor a 21 napig tartó állóháború után betegen, elcsigázva előjöttek az emberek rejtekhelyeikről. Egymást keresték az ismerősök, a rokonok. A község romokban hevert, sok tragédia történt. A fájdalmat csak tetőzte, hogy templomunk az istenháza is nagyon megrongálódott. Tornya szétlőve, a harangok elnémulva, a parókia feldúlva…
      Mérhetetlen volt a fájdalom. A tragédiát mindenki másképp élte át. Senki ne próbálja más fájdalmát az övéhez hasonlítani, mert mindenkinek a saját fájdalma, a maga keresztje a legnagyobb. Mihez lehetne mérni azt a fájdalmat, amikor Katona Gábort (Kulacs) és feleségét 1944. november 22-én egy becsapódó akna örökre elnémította. Közös koporsójuk egy kétajtós szekrény volt. S hogyan lehetne mérni azt a szenvedést, ami a harctereken, a fogolytáborokban jutott az ország színe virágának?
      Emlékezzünk! Az elmúlt ötven évből van mit számba vennünk. A számadást mindenki más alapállásból készíti el! Nem is készíthető el másképpen. Érthető, hogy másként ítéli meg az elmúlt ötven évet az, aki most harminc éves és másként az, aki közelebb jár a hetvenhez, mint az ötvenhez. Megint másképpen az, akinek mindenét felfalta a „közös tulajdon”. Bizony, ahány ember, annyiféle a számadás.
      Mondhatjuk: Volt, ahogy volt, van, ahogy van, de békében élünk. De békében? - tesszük fel a kérdést elsősorban önmagunknak. Először saját lelki békénket kell megteremteni ahhoz, hogy béke legyen a világban, béke legyen a lelkekben. Itt sérültünk a legsúlyosabban, és sajnos ebből a betegségből gyógyulunk a legnehezebben. Hinni kell abban, hogy az ember alkotásra és jóra született. Vagyis, ha a mindennapi munkánkat úgy végezzük, hogy abban örömünk teljen, és az nemcsak a mi, hanem mások hasznát is szolgálja, akkor az emberek és azok közösségei boldogulni fognak.
      Ezt tették elődeink is ötven évvel ezelőtt, amikor a fegyverek elhallgattak, és azonnal hozzákezdtek a háború vihara által okozott károk helyreállításához. A munka gyümölcseként megszólaltak a harangok, ismét meleget árasztottak a családi tűzhelyek.       Tompultak a soha be nem gyógyuló fájdalmak.
      Tegyük hát dolgunkat egy boldogabb újév küszöbén!

A XIX. SZÁZAD elején egy jámbor svájci asszonynak, Tolwieser Katalinnak ismeretlen okok miatt el kellett hagynia hazáját. Magyarországra utazott és Pesthidegkúton telepedett le.
      Mielőtt elindult volna hazájából sokszor ájtatoskodott Einsiedeln-i Mária képe előtt. Nagy útjára másolatot készíttetett Szent Meinra Mária képéről. Semmi egyebet nem hozott magával. Miután megtelepedett Hidegkúton, forró imádsággal kérte minden nap Mária segítségét minden dolgában.
      Tolwieser Katalin munkás életet élt, ezzel megnyerte egy helybeli jómódú gazda szeretetét, aki feleségül vette. Katalin arra gondolt, hogyan tehetné lehetővé, hogy mások is imádkozhassanak a Szent Szűz tiszteletre méltó képe előtt. Urával egyetértésben, Mária képét a község határában egy százados tölgyfára akasztotta. Munkába menet és munkából hazajövet minden nap ott imádkozott férjével. Az idő múlásával egyre többet és többen ájtatoskodtak a Mária kép előtt, és ezért a környék népe „Remete Máriának” nevezte el.
      Történt, hogy egy budai asszony elvesztette szeme világát, és ezzel a kenyerét is. Napokon át kibotorkált a hidegkúti határba és a szentkép előtt leborulva forró bizalommal könyörgött a Szent Szűzhöz. Egy napon megtörtén a csoda: az asszony látott. Meghallotta ezt hidegkúti földesúr, Terstyánszky Ignác is, aki előbb tetőt ácsoltatott a kép fölé, majd 1815-ben kőkápolna építtetésébe kezdett. A munkát, férjének elhalálozása miatt felesége fejeztette be 1817-ben.
      A kápolna az 1870-es években rogyadozni kezdett - de már nem is volt képes befogadni a zarándokok ezreit. A budaiak szeretete kápolnaegyletet alapított, mely vezetőjének áldásos munkáját siker koronázta.
      Húsz éves fáradatlan munka eredményeképpen, 1899-ben megtörtént a templomban a harangok felszentelése.

ELÖLJÁRÓBAN szeretném leszögezni, hogy a választás eredményét - ha nem történt törvénysértés - mindenkinek tudomásul kell venni. Mi is ezt tesszük!
      A képviselőválasztás eredménye:

      Saját szempontjai alapján mindenki elvégezheti az értékelést. Mi is megtettük. Véleményünk szerint, a választáson indult képviselőjelölteket - függetlenül attól, hogy milyen eredményt értek el - tisztelet illeti. Azért, mert volt bátorsága felvállalni, hogy a közjóért hajlandó dolgozni. Az önkormányzati törvény szerint, községünkbe a 27 jelöltből csak 11-et lehet képviselőnek választani. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többi tizenhat bukott ember. Akiket nem választottak meg, továbbra is megbecsült emberek.
      Tőlük azt várjuk, hogy hasznos javaslataikkal, tevékenységükkel segítsék a község előrehaladását. Bagért nemcsak képviselőtestületben lehet tenni. Számos olyan szervezet működik a faluban, melyeknek célja a község sokoldalú fejlesztése, felemelkedésének elősegítése. Több választási program hangzott el, mely támogatásra érdemes. Elhangzott viszont olyan be- és kijelentés is, melyet határozottan elutasítunk, sőt harcolunk ellene, akkor is, ha a felszólalást hangos tapssal jutalmazták, a programját ismertetőt képviselővé választották.
      Mindezzel most nem foglalkozunk. Támogatunk minden olyan döntést, mely törvényeinken alapszik, megfelel a község érdekének, mentes az egyéni érdekektől, és nem ütközik az írott vagy íratlan erkölcsi normákkal.
      A választók igénylik a közvetlen kapcsolattartást a képviselőkkel, s ha ez meg lesz, akkor a képviselők joggal elvárhatják, hogy a döntések végrehajtásában a lakosság is részt vegyen. Ennek egyik formája az önkormányzati bizottsági tagok tartalmi munkájának segítése, szakemberek (szakértők) bevonásával.
      Hiba nélkül nem működik egy önkormányzat sem. A hibalehetőségek kiszűrésének leghatékonyabb formája a klasszikus értelemben vett demokratikus vonások erősítése az önkormányzatban. Erre minden lehetőség megvan, és ezt kívánjuk a magunk módján mi is erősíteni.
      A mi célunk is ugyanaz, ami az önkormányzaté:

Szolgálni a községet.

A keresztjárás 8. keresztje az Árpád utca déli végén, a Laposokon lévő kereszt. Ismereteink szerint ez a legutoljára felállított kereszt, mégis erről tudunk a legkevesebbet. A kereszt felállításakor ez a terület még a Legeltetési Társulat birtokában volt. A kereszt elhelyezéséhez is az ő engedélyükre volt szükség, amit természetesen meg is kaptak, hiszen még legalább vallásilag egységes volt a község. (Egy képviselőtől elvárható annyi helyi ismeret, hogy tudja ki vagy mi választotta ketté a községet.)
      A kereszt betontalapzatában egy kis réztábla található, melyen az elmosódott betűkből ez olvasható ki:

DESSI DADAY JÓZSEF AJÁNDÉKA 1930

      A feliratból tudjuk, hogy ajándékba kaptuk a keresztet. De nem tudjuk, hogy ki volt az ajándékozó és mi cél vezette. Az öntöttvasból készült kereszt eltörött, és Pataki Ferenc, Árpád utcai lakos javította meg. A korpusz is sérült, a törött kereszt szakszerű restaurálása indokolt. A keresztet Horváth Ferencné Aszódi Margit, Szentlászló utcai lakos és Pataki Ferencné Aszódi Anna gondozza.
      A keresztjárók nem minden esetben mentek le a laposi kereszthez, hanem a Petőfi téri kereszt volt a következő állomásuk. Ilyenkor az úton mondták el a keresztnél szokásos imádságokat.

      Julián domonkosrendi szerzetes a Volga-melléki magyaroktól hazaérkezett. Julián Konstantinápolyon át, sok nélkülözést, sőt ínséget szenvedve jutott Nagybolgárország egyik városába, ahol egy magyar asszonyra akadt. Ő magyarázta meg a szerzetesnek azt az utat, melyen két nap járó földre megtalálhatja a magyarokat.

      „Megtalálta őket a nagy Ethil (Volga) folyó mellett. Kik őt látva, s hogy magyar, megértve, megérkezvén nem kissé örvendettek, körülhordozván őt házanként és falvanként, a keresztény véreik királyáról és országáról tudakozódván. És bár mit akart nekik a hitről vagy egyébről előadni, a legszorgalmasabban hallgatták, mivel nyelvük teljességgel magyar volt. Pogányok, Istenről semmi ismeretök sincs, de bálványokat nem imádnak. Földet nem mívelnek, ló, farkas és efféle húst esznek, lótejet és vért isznak. Lóban, fegyverben bővelkednek, s igen serények a hadakban. Tudják a régiek hagyományaiból, hogy azon magyarok tőlök származtak, de hogy hol vannak, nem tudják.”

      Julián 1237. június 21-én indult hazafelé és december 27-én lépett be Magyarország kapuján.

A PINCÉZÉS utolsó aktusa a Szent János pohár. Búcsúzás előtt az utolsó pohár után azt mondja a házigazda: Szent János pohárnak igyunk még egy pohárral!
      Azt tartja a szájhagyomány, hogy: „Szent Jánost egyszer meg akarták mérgezni. A mérget egy pohár borba tették. Szent János egyik tanítványa ezt észrevette, és megsúgta mesterének. Szent János mosolygott, megáldotta a bort, és a méreg kígyó képében kivált az italból. Az egyház ennek emlékére minden Szent János napkor (december 27.) megáldja a templomba vitt bort, hogy a hívők, Szent János közbenjárása által minden testi és lelki bajtól megóvassanak”

(a tokaji Pap Miklós)

      A Helytörténeti Baráti Társulat 1995-ben népfőiskolát indít. A Bagi Népfőiskola első félévi előadásainak időpontjai:

1995. január 11. 18 óra         
január 25. 18 óra
február 8. 18 óra
február 22. 18 óra
március 8. 18 óra

      Az előadások helye a művelődési ház. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.