Egres

Ezredforduló küszöbén

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfelejtve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmúlt, s többe vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek.
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek.

(Tompa Mihály)

A KÖZELGŐ kétezred-forduló egybeesik a Magyar Állam születésének ezeresztendős évfordulójával. Államiságunk e jelentős létének fordulója, meghatározó változást hord magában. Az eddig gyakorolt állami funkciókat át kell értékelnünk, s új fogalmakat új értelmezéssel kell felváltani. E változás nem más, mint Magyarországnak az Európai Unióba való felvétele, s e tény, ha bekövetkezik, államelméleti változást okoz.
        A felvétel tehát óvhatatlanul az államiság változásait hozza magával, s ennek következményeivel számolnunk kell. Eddig is - politikai nyilatkozatokban - sokszor hangoztatták az ezeréves magyar államiságot. Napjaink politikai megnyilvánulásaiban inkább a Szent Istváni Magyarországról vagy a történelmi Magyarország jelentőségének méltatásáról hallunk. A magyar államalapítás hozzájárult a Kárpát-medence népeinek, azok államiságának kialakulásához. Nekünk magyaroknak, sok nyugati- és keleti állammal szemben, saját államunk van ezer éve, s ezt a hatalmas munkát nem másnak, mint Szent István bölcs előrelátásának köszönhetjük. A magyar államiságnak nem csak mi, de a szomszéd államok népei is haszonélvezői.
        Itt, a Kárpát-medencében élő népek, az elmúlt kétezer évben ütközője volt a kelet és nyugat népmozgásának, s ez így van ma is. Csak a magyar élni akarásnak köszönhetjük mai létünket. Gondoljunk csak a török időkre. Míg a magyar élet legjavát rabszíjon hurcolták keletre, addig a nyugat, s más hazánkban élő népek, a magyar pajzs alatt töretlenül fejlődtek.
         Az állam létének, funkciójának sokféle meghatározásával találkozunk, sokszor ideológiai alapon, s erről megdönthetetlen téziseket - no meg nem ritkán frázisokat - fogalmáznak meg. Az állam, sok feladata közül nem tud meglenni, pl. hatékony erőszakszervei nélkül. E nélkül az állam nem állam, gondoljunk csak a közbiztonságra. Egészen más kérdés a sokféle feladat (funkció) mikénti gyakorlása.
         Minden állam, nem csak kiveti az adót, hanem azt be is hajtja; ha kell kényszerrel is. És ezt teszi nem csak azért, hogy a hatalom birtokosainak jólétet biztosítson, hanem teszi azért is, hogy legyen iskola, épüljenek utak, stb.; vagyis a polgári igényeket igyekszik kielégíteni.
        Az államiság fejlődése tette lehetővé a polgárság kialakulását. Az állam elvárja polgáraitól, hogy ne csak az állami normákat tartsa be, hanem elvárja - és joggal -, hogy a polgárok hatékonyan közreműködjenek sorsuk javításán (polgárőrség). Ezt az önkéntes tevékenységet igényli a kisebb közösségektől, intézményektől és a lakosság körében megalakult civilszervezetektől is. Csak az állami normák betartása, a polgárok önként vállalt feladatmegvalósítása teszi lehetővé a polgári jólétet.
        Ha a polgár teszi dolgát, a munkájával a közjót szolgálja, akkor a nemzet gyarapodni fog. Ezredforduló megünneplésére készül az egész világ. Nyugati államokban felállítottak olyan órákat, amelyek mutatják, hogy még hány nap, hány óra és perc van hátra ahhoz, hogy átlépjünk a harmadik évezredbe. Megállíthatatlanul tehát, közeledünk az ezredforduló vissza nem forgatható pontjához. Ma már látjuk a XX. Század, soha el nem képzelt technikai fejlődését. Ez szinte felsorolhatatlan. Gondoljunk csak arra, hogy az I. világháború utolsó éveiben megjelent repülőgépekből, kézi erővel dobálták ki a bombákat. S azt, hogy mit látunk ma, nem egész száz év után, azt mutatja a képernyő a jugoszláviai háborúról. A társadalmi-, az állami élet fejlődése, sajnos ennyire nem egyértelmű. Ma odáig jutottunk, hogy nem azt mondjuk, hogy időszámítás után, hanem találkozunk olyannal is, hogy Kr. u., vagyis Krisztus születése után. Azt, hogy milyen lesz a harmadik évezred, talán jobb, ha nem is tudjuk.
        Ha az emberi sors nekünk osztotta ki, hogy részesei lehetünk az ezredfordulónak, akkor azt méltóan ünnepeljük. Nem csak az államnak joga és kötelessége az ezredforduló megünneplése, hanem kisebb közösségeknek is, mert a polgárok önbecsülése is része a nép államiságának. Nekünk, Bag nagyközség lakójainak is, jogunk és kötelességünk a millenniumi ünnepség előkészítésében részt venni, mert része vagyunk a magyar államiság létének. Sok helyen már 1998-ban megalakultak azok az emlékbizottságok, amelyek összefogják szervezik a települési millenniumi ünnepségeket.
        A polgárok közössége, vagy kisebb szervezetei, intézményei, sok olyan esemény, vagy tárgyi megvalósítás letéteményesei lehetnek, mely méltó a magyar államiság fennállásának ezeréves megemlékezésének. Reméljük nem olyan lesz, mint a magyarok bejövetelének ezeréves évfordulója
         Nem elég az operában gálaműsort tartani, attól több kell, hogy nemes büszkeség tölthesse el minden magyar szívét. Tegyük hát dolgunkat, melyet már eleink immár ezer éve teszik, hogy annyi vész és fájdalom után a Kárpát-medencében megőrizzük államiságunkat.

Békesség Nektek!

      ...köszöntötte híveit Keszthelyi Ferenc püspök úr 1999. január 17-én, a délutáni szentmise introitusában. Mind az ünneplő helyiek, mind a tiszteletre méltó vendégek érezhették a közös munka eredménye, a gyümölcsöző áldozat felemelő ereje boldogságát. Az Egyházközség képviselő testülete elnökének: Tóth Ferenc plébános úrnak és Balázs János (világi elnök) úrnak kérésére, Keszthelyi Ferenc püspök atya megáldotta új orgonánkat.
       Eszembe jut gyermekkorom - majd ötven évvel ezelőtti - orgona átadása: szorongás a kórus feljáró lépcsőjén, az áhítatos csend, majd a soha nem hallott, csodálatos zene.
        Hála Istennek, ismét átélhettem Egyházközségünk felejthetetlen ünnepét. Az orgona - hallgatásán kívül - éneklésre is késztet, és aki szépen énekel az Úrhoz: meghallgatásra talál. Benedek József kántor úr, elvárásainkat megfogalmazó törekvése, Gergely Ferenc professzor úr zeneelméleti, szakmai irányítása, Keve József orgonaépítő mesteri munkája, az Egyházközség támogatása az új orgona megvalósulásának az összetevői.
        A három manuálos, modern játékasztal, harminc regiszter (több ezer ajak-, nyelvsíp, fuvola, gamba, vonós, oboa hangszínek), külön célú szélládák, „redőnyös” dinamikaszabályozás, -vezérlés, stb. - a felsorolás nem teljes - mind jellemzői a hangszernek. Az igazi értéke, mint minden hangszernek a hangja, amelyet leírni nem lehet, hallani kell.
        A mise után, Baróti István orgonaművész szólaltatta meg, klasszikus szerzők műveinek interpretálásával, aki - az időközben elhunyt - Gergely Ferenc „örökét” vette át. Hány és hány testvérünk, vendégünk gondolatát emelhette az ég felé volt orgonánk hangja? Vajon meddig szolgál az új?
        Megköszönve a hozzásegítők fáradozásait, azt kívánjuk: legyen községünk javára, hívek, egyházi kórusunk szolgálatára, váljék Isten dicsősségére.
        Az orgonahangversenyek, a kibontakozó énekkari találkozók, községünk zenei életének új reménységei, virágai. Nyíljanak az orgonák!

id. Balázs G.

Menekülés Erdélyből
„Maroknyi székely porlik, mint a szikla”
II. rész

A MONDANIVALÓMAT ott hagytam abba, hogy lőgyakorlaton voltunk. Eredményes lövés után a tisztek a puskát mindjárt elvették tőlem, mert, hogy ők egyszer sem találtak a körbe. Az én puskám zárdugattyúját ki sem lehetett húzni, úgy be volt rozsdásodva. Ott csak olyan puskák voltak, amit a fronton össze tudtak szedni.
       Nagyon fáztunk, visszamentünk a laktanyába. Kihirdették, hogy aki jól lőtt, az hazamehet szabadságra; a végén hozzá tették, hogy aki 50 km-en belül lakik. Tehát én nem mehettem haza. Koszt tulajdonképpen nem volt. Reggel kaptunk egy csészényi teát, meg olyan komiszt, hogy megrágni nem lehetett. Ivóvíz nem volt, borotválkozni nem lehetett. Arcunkat hóval megdörzsöltük, és amit tudtunk lehúztunk a szakállból. Teltek a napok, de a hideg nem engedett. Ruhástól feküdtünk, takarónk csak egy pokróc volt, meg a nálunk lévő civil ruha. Mivel tisztálkodni nem tudtunk, annyira elszaporodtak a tetvek, hogy már a bőrünk alatt is az volt. Egy alkalommal elvittek bennünket fertőtleníteni, de semmit sem ért mert a fekhelyünkön volt elég tetű. A nagy hidegben sokan tüdőgyulladást kaptak. Aki beteg lett annak kezét, lábát négyen megfogták és elvitték a kórházba. Bizony azok közül nem igen jött vissza senki.
        Láttam a nagy hidegben; hogy itt csak el lehet pusztulni, élelem nem volt, a sok tetű csak apasztott bennünket. Hárman összebeszéltünk, hogy megszökünk. Le is léptünk. Kimentünk a bukaresti állomásra, felszálltunk a vonatra, amelyen több volt a katona, mint a civil. Beérkeztünk Sepsiszentgyörgyre. Kis idő után elindultunk, de olyan zord idő volt, hogy a második megálló után a vonat a nagy hóban elakadt, nem tudott tovább menni. Leszálltunk a vonatról és bementünk a közeli faluba, ahol volt egy ismerős család.
Fogadtak bennünket és megvacsoráztattak. Ágyba akartak fektetni, mondom én: „Sándor bácsi, ne csinálja, annyi bogár van bennünk” - de a házból csak nem engedtek ki. Hoztak be szalmát és azon feküdtünk. Reggeli után kimentünk az állomásra, szerencsénkre reggel már jártak a vonatok. Gelencéhez a legközelebbi állomáson leszálltunk, s onnan gyalog mentünk haza: úgy 5-6 km-t. Annyira ki voltunk fáradva s úgy néztünk ki, hogy saját unokatesvérem sem ismert rám. Nehezen is, de hazaértem. Bekopogtam, s anyám hangjára mondtam: „Anyám hozzon ki fehérneműt meg ruhát, mert ebben, ami rajtam van nem lehet bemenni.” Anyám vizet forralt és ráöntötte a ruhára. Annyi tetű volt, hogy a ruhát nem lehetett látni. Valamennyire letisztítottam magam, s vagy két-három nap otthon voltam.
       Összecsomagoltunk egy fél zsák élelmet, merthogy otthon sem volt sok. Visszamentünk, mondja a tiszt: „No, megjöttetek, jól van.” - ismétli és bevágott bennünket a fogdába. A fogdában jól éreztük magunkat. Mondtuk is, hogy jó lenne itt maradni, mert ott legalább meleg volt. Lefeküdtünk, fejünk alá tettük a zsák elemózsiát. Volt benne kolbász, szalonna, kenyér meg miegymás. Reggel, ahogy felébredtünk, csak az üres zsák volt a fejünk alatt. Nem is tartottak a fogdában bennünket, még büntetést sem kaptunk. Lassan teltek a napok, de napról-napra rosszabb lett, a betegség (pusztulás) miatt fogyott a létszám is. Megint arra gondoltunk, hogy meg kellene szöknünk, mert itt mi is előbb-utóbb meghalunk. Nem is sokáig tanakodtunk, ismét megszöktünk, de most négyen. Úgy hazaértünk, hogy még véletlenül sem szólt hozzánk senki.
       Teltek-múltak a napok, a hetek. Eltelt vagy négy hét, s akkor már kezdtek keresni bennünket. Mi nem tartózkodtunk odahaza, kinn voltunk az erdőkben; akkor már tavasz volt. Este mindig hazamentünk, megvacsoráztunk és éjjelre megint ki az erdőbe. Ez már úgy májusban lehetett.
        Anyám, ahogy szokta, vacsorát adott. Anyámon kívül még két húgom volt otthon, összesen tehát hárman. Épphogy végeztünk a vacsorával, két csendőr megjelent a kapuban. Az asztal alatt volt egy olyan pad (lóca), amelynek két vége nyitott volt. Nem volt hosszú pad, úgyhogy az egyik végén a lábam kilógott. Feltűnt az őrmesternek, hogy hárman vannak, de az asztalon négy tányér van. Az őrmester kinyitotta az egyik szekrényt, amely üres volt, nyitná a másikat, de azt a lábamtól nem tudta kinyitni. Mondja az őrmester: „Kelj fel!” Hát kibújtam a lóca alól, s arra gondoltam, hogy azon nyomban agyoncsapom. Ez csupán egy pillanatig tartott, amikor megláttam a másik csendőrt a konyhaajtóban. Tervemről lemondtam, hisz teljesen értelmetlen lett volna még a kísérlete is. Kezemet összekötözték és hajtottak a laktanyába, közben a csendőr többször mondta, hogy: hazátlan.
        A csendőr laktanyában csak ketten voltak, de az őrmesternek a laktanya mellett volt a lakása. Mondja az őrmester: „ A foglyot ide lefekteted, de a lábát is kötözd össze.” Románul mondta: „Ha megszöksz lelövünk.” Amint már mondtam: valamit értettem románul, de beszélni még kevesebbet tudtam, így válaszolni sem tudtam. Gondolkodtam, mert aludni nem tudtam, közben észrevettem, hogy az őrző csendőr elálmosodott. Kérleltem: „Old el a lábamat, old el a kezemet is.” A csendőr is félt, mondta is: ha visszajön az őrmester, nem tudja mit csinál vele. Végül is eloldotta a lábamat meg a kezemet is. A szobában lévő asztalt neki tolta az ajtónak, hogy váratlanul az őrmester ne lepjen meg bennünket. Az ajtót bezárta, a kulcsot a zárba hagyta. Ott volt az állványon négy puska. Nem tudtam, mit csináljak, szememre nem jött álom. Ha megölöm a csendőrt: gyilkos leszek, ha megmenekülök is, a lelkiismeretemtől nem szabadulok. Azt öljem meg, aki megszabadított a kötelektől? Sehogyan sem tudtam magam rábeszélni, hogy az alvó csendőrt megöljem. Elmondani nem lehet, hogy milyen hosszú volt az az éjszaka. Egy percre nem hunytam le a szemem, pedig az idegességtől teljesen kimerültem.
       Reggel sógorom lehozta a katonaruhát. Átöltöztem és lekísértek az állomásra. A vonattal Sepsiszentgyörgyre vittek. A kaszárnya olyan gyűjtőhely volt. A kaszárnyában eloldották a megkötözött kezemet és bevágtak a fogdába. A fogdában több magyar is volt, akik hasonló okok miatt kerültek oda. Mondja is az egyik, hogy ő már hat hónapja itt van. Én már akkor elhatároztam, hogy innen is megszökök.

(folytatjuk)

Elmondta: Tímár Domonkos
Legyezte: Dr. Balázs

Hivatásunk része

A BAGI NÉPFŐISKOLA vállalt feladata, megalakulásától kezdve az evilági rend megújítására irányul. Ennek keretében a tavaszi előadássorozat „A világ szebbé és jobbá tétele” megvalósítását szolgálta.
        Az első előadáson Baginé Oláh Ildikó, az „Önkormányzat és a lakosság együttműködéséről” szólt, felidézve tanulmányait és napjaink valóságának szükségszerűségét. Kiss János, területi építési irodánk (Aszód) építésze, a „Regionális településpolitika” c. előadásában ismertette az új építési szabályozásokat, azok akadályokon keresztül is helyesen formáló törekvéseit. A XIX. század példaadó értékeit, Dr. Balázs József tárta megvitatásra hallgatósága elé. Napjaink égető kérdése a „Hulladékgazdálkodás” megoldása. Minden embernek, nekünk is, jó választ kell adnunk! A téma elemzését, kifejtését Balázs Gusztáv képviselő fogalmazta meg. Március idusa előtt, Csobán Pál tanár úr, történész megvilágításban értékelte „A Kárpát-medence és március 15-e” összefüggéseit. Dr. Balázs József és Balázs Gusztáv „Párbeszéd a falunk fejlesztéséért” c. előadáson elnyerte partnerei fogadókészségét.
       A HBT megalapította a „Falufejlesztési Kör”-t, amely a jövőben havonta, az utolsó szerdán várja az érdeklődő, tenni akaró, cselekvő partnereket. A „Magyar Modell”, mint a globális kapitalizmus egy lehetséges alternatívája, került bemutatásra Síklaky István közgazdász „A globalizációról” tartott előadásán, melyet élénk vita követett.
       A félévzárót április 21-re tervezzük, amely egyben a HBT 1999. évi közgyűlésének napja is. Barátainkat hívjuk és szeretettel várjuk, úgy mint az ősszel kezdődő „Szándékébresztés társadalmi tevékenységre” előadássorozatunkra.

Egres
Sarfew=Sárfő
III. rész

AHOGY AZ EGRES átfolyik a mostani 30-as út alatt, az Aranyos ott omlik az Egresbe. Aranyos-patak, a babati halastavakat feltöltő vízfolyás. Aranyos-patakba omlik a Besnyő-patak, amely a besnyői csemetekertben ered. A besnyői patakba omlik annak a forrásnak a vize, amely a „MÁV-bevágásában” van. Ez a forrás korábban bővizűbb volt, most épphogy csordogál. Tény viszont, hogy ennek a forrásnak a vize, még a Tiszába folyik, míg a vízválasztó túloldalán folyó Rákos- patak a Dunába. Tehát a forrás vize és a Rákos- patak között, itt van a legkisebb távolság a vízgyűjtő két oldala között, amelynek egyik ága a Tiszába, a másik ága a Dunába omlik. A besnyői templom magasságában van Szárítópuszta. Korábban itt is élővíz-folyás volt, de a szárítópusztai forrás elapadt. Több leírásban találkozunk olyan elnevezéssel, amikor az Egres patak vizét is Aranyosnak írják, helytelenül.
        Ahogy az Egres patak vize bagi területre ért, táplálta annak a malomtónak vizét, amely hajtotta a kisbagi malmot, illetve a fűrészgépeket. Amikor kevés volt a víz, a fűrészgépeket benzinmotor hozta működésbe.
        A „Kis-Baghi” Csárda történetét, valamint a fűrészmalmot az Egres VI. évfolyam 4. számában részletesen leírtuk, itt most annak közlését mellőzzük. Tehát a bagi malom volt a hatodik, amelyet az Egres-patak vize járatott a felső részen. Tudjuk viszont, hogy a Bag községben működő „Turbina-malom” (korábban Szt. János malom) és a Faska-féle malom vízgyűjtőit is az Egres táplálta.
        A vízfolyás irányába haladva, a régi postaúton baloldalt, találjuk a Diósberkeknek nevezett három dűlőt. Az első dűlő északi oldalán kívül, az egész terület szőlőterület volt. Amikor a régi szőlőterület kicsinek bizonyult (Temető-, Keresztfa-dűlő, Dutka), kezdték a Diósberket szőlővel betelepíteni.
        A filoxérát, a történelmi Magyarország területén (a ma Jugoszláviához tartozó), Pancsován 1875. októberében észlelték. A szőlőbetegséget, községünk területén a 900-as évék elején már észlelték, mégpedig a középső dűlő nyugati részén. A diósberki szőlőknek az utolsó döfést a nagyüzemi gazdaság kialakítása adta. Az elején jó bort termő terület volt, de a végén már sok direkt termő is talajra talált. Amikor ősszel a vetés alá szántanak, jól figyeljük meg ezt a területet, és látni fogjuk, hogy a föld kisebb területeken elszíneződik. Minden bizonnyal ezek már megbolygatott területek. Ezt igazolja az a tény, hogy 1938-ban szőlő alá forgatás közben Balázs Antal, a középső dűlőben, Árpádkori ezüstdinárt talált.
        Tudjuk, hogy az Egres-völgy régészetileg igen gazdag. Ahhoz még sok bizonyíték szükséges, hogy egyértelműen állást foglaljunk a tekintetben, hogy lakott terület volt-e Dyód, vagy az átvonuló hadak áldozatainak nyomait látjuk. Ugyanis az Egres völgye, része annak az országos útvonalnak, amely Vereczkétől Budáig vezet. Valamikor ezt az utat Budai Ó-útnak (vagy ellenkező irányban: Hatvani Ó-útnak) nevezték, egy részét később „Császárútnak” (Császárúti-dűlő).
        Kicsit lejjebb, a Csintoványi Csárdával egy magasságban, a Tatárülési-dűlő és a Százöles közé szorítva van, a Rókaluki-dűlő. A diósberki szőlőpusztulás után itt kezdtek szőlőt telepíteni. 1908-ban Péter (Varga) József és (Boda) Könczöl Antal - az első két-, míg a második három fertály - földjét telepítette be szőlővel. Sok követője volt a kezdeményezésnek, úgyhogy az 1920-as évekre, a felső északi dűlőt teljesen betelepítették. A Rókaluki szőlőknek nagy hibája az volt, hogy nem volt víznyerési lehetőség, így a permetezéshez kádakba hordták a vizet.
       Ha már ilyen sokat írtam a szőlőről, amelyből korábban bort is csináltak: A jó bor, a szeretet, a barátság, a jókedv szikráit lopja a szívekbe, a lélek minden bújára-bajára gyógyító írt ad, testet, lelket üdít. A bagi szőlőhegy történetét, a HBT már 1992-ben feldolgozta. A Bort sokan megénekelték. A legszebb mégis talán nagy költőnk sorai:

Gondűző borocska mellett vígan illan életem,
Gondűző borocska mellett a világot nevetem.
Akinek nincs szeretője, bort igyék,
S hinni fogja, hogy minden lány érte ég.
És igyék bort az, akinek pénze nincs,
S övé leend az világon minden kincs!

Az aszódi Múzeumi Füzetek 17. száma, amely a „A Galga mente történeti írott forrásai 1526-ig”. Szerzője: Horváth Lajos. A füzet tartalmaz egy térképet, amely Dyód települést a Vadaskert végére jelöli. Az 1438. dec. 22-én készült jelentésben ez olvasható:

       „A budai káptalan jelenti Albert Királynak, hogy megidézte György rác despotát a király elé, mivel azon zálogösszeget, amennyiért nála, THWra birtok zálogban van, Rozgonyi Istvántól és fiától nem akarja felvenni, és a birtokot a kezéből visszabocsájtani. Királyi emberek, Damon-i László, Alag-i Miklós, Mátyás, Palothai Imre, Dyódi Pál.”
.
       Joggal tételezzük fel, hogy ha volt Dyódi Pál, akkor kellett, hogy legyen egy Dyód nevű település is. Mivel okiratilag csak ennyi bizonyítható, de ha erdőművelés közben, olyan régészeti tárgyi bizonyíték kerülne elő, amely település nyomaira utalna, meggyőző bizonyíték lenne.
        „Kis Bagh”-ot elhagyva, kövessük az Egres vízfolyását, az eredeti árkában, még akkor is, ha tudjuk, hogy többször a meder tisztítva volt. Eljutunk a vadaskerti útig, amelynek fojtatása a Szoroska, majd a Hathegyi út. Ez az út korábban - egy része ma is - ki volt kövezve. Ugyanis a Vadaskertet másképp nem lehetett volna megközelíteni. Ha a vasúti átjárótól megteszünk kb. 100 lépést vissza felé, akkor megtaláljuk azt az átereszt, amely az Egres medre volt. Amikor megépült a Szt. János malom, akkor az Egres vizét mesterséges árokba kényszerítették, amelyet Malomároknak neveznek. Így az, az eredeti medret követő vízfolyás eliszapolódott, és pangó víz keletkezett, amely az Árokalja-dűlőn vezetett végig, de vízfolyás nem volt benne mindaddig, míg a Malomárkot meg nem szüntették.
        Az új postaút, a Kisbagi Csárdánál ágazott el. Ez az út most részben a vasút vonala, illetve az autópálya alatt van. A Vadaskertnél tért rá a Szoroskára, és azon az úton érte el a községet, amelynek bevezető szakasza most a Csintoványi út.

Folytatjuk!
Dr. Balázs

Üdvözlet Bagról

NEM ELŐSZÖR, ÉS nem is utoljára kéréssel fordulunk olvasóinkhoz, községünk lakosságához, hogy legyenek segítségünkre. A Helytörténeti Baráti Társulat, az elénk görgetett akadályok ellenére végzi az alapszabályában megfogalmazott munkát, amelyet a társulat és annak tagjai önként vállaltak magukra.
Gyűjteményünkben van kilenc levelezőlap, s keressük a tizediket. Ugyanis tudunk arról, hogy volt egy képes lap Tóth Péter kereskedő üzletéről, amely bejárati ajtajában látható volt maga a kereskedő: Tóth Péter. Eddigi kutatásunk nem vezetett eredményre. A legrégibb levelezőlap, amelyet még nem tudtunk beazonosítani, egy régi hosszú parasztház, zsúpfedéssel. A papsori Hönig-féle élelmiszer bolt nem lehetett, mert a kiskapu balról van. A papsori házakon - a napsoron, amelyen a Hönig-féle üzlet volt -, a kiskapu bejáró az épülettel szembe fordulva a jobb oldalon van. Ahhoz nem fér kétség, hogy a levelezőlap bagi, hisz a levelezőlapra rá van írva, hogy „Üdvözlet Bagról”. Lehet, hogy van olyan levelezőlap is, amelyről mi nem tudunk.
Kérjük tehát azokat, akiknek régi levelező lapjuk van Bagról, a levelezőlapot juttassák el hozzánk, mert fontos helytörténeti anyag.

Várjuk segítségüket, amelyet már most megköszönünk.

„ A s z ü l ő f a l u é r t l e h e t s o k a t t e n n i, d e e l e g e t s o h a ”

VIII. ÉVF. 2. A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT TÁJÉKOZTATÓJA 1999. ÁPRILIS