AZ ÉLET IGÉNYE, hogy a múlt és jelen között összehasonlítást tegyünk. Az összehasonlítás viszont csak akkor hasznosítható, ha alkalmas a valóság feltárására.
Még 1989-ben arra gondoltam, legyen egy bázisadatunk a községen átmenő forgalomról, hátha egyszer elfogadják, a még 1984-ben tett azon javaslatomat, hogy „a vasúti hídtól épüljön kerékpárút”. A Peresek beépültével a Dózsa Gy. út forgalma, mind terhesebb lesz az ott lakók számára.
      Napjainkra kialakított „fekete folyosó” csak elviselhetetlenebbé teszi a közlekedést a gépkocsik, s főleg a kerékpárok számára. Ez az egyetlen út, mely az autópályával kettészakított falut összeköti.
      A megközelítően elfogadható adatok érdekében úgy ítéltem meg, hogy a forgalomszámlálásra legalkalmasabb a 6.00 h és 7.00 h valamint a 16.00 h és 17.00 h közötti idő. Az első forgalomszámlálást 1989. február 16-án végeztem, melynek adatait az alábbiakban adom közre.

30-as út irányába (1989.):

      Áthaladási pontként a Szt. János szobor előtt felfestett gyalogátkelő helyet vettem alapul. A közölt adatok sok mindent elárulnak, s azokból ki-ki következtetéseket vonhat le.
Csak egy értékelés: az áthaladási ponton percenként 4-5 jármű halad keresztül. Már akkor megállapítható volt, hogy ez a helyzet csak súlyosbodik, két biztos tényező miatt. Egyrészt a gépkocsik száma minden bizonnyal emelkedni fog, másrészt a „Peresek” beépültével több száz ember egyetlen összekötő útja lesz a faluközponttal.
      Ezek után teltek a napok, a hónapok, az évek, közben volt váltás, változás, nehezedtek az életkörülmények. Dehát az ember azért ember, hogy bízzon az emberek jobbító szándékában. Nem elég viszont csak az emberek jobbító szándékában bízni, ezért nekem is, de másnak is tenni kell.
Hideg februári reggel köszöntött ránk 1991. febr. 26-án, amikor - szép magyarsággal mondva - „kellően téliesítettem magamat” és hozzákezdtem a második forgalomszámláláshoz.
      A korábbi számlálást kissé módosítottam, így külön jegyeztem a nyugati márkájú kocsikat mint elszegényedési mutatót. Külön jelöltem a mikró- és nagy buszokat. A forgalomszámlálást azonos időben végeztem, közben gondolataim is elkalandoztak. Hiába kérdem a titkok őrzőjét, az ellenőrzési ponton lévő Szt. János tiszteletére állított barokk szobrot. Hallgat az út is, mely régen a Mácsai út nevet viselte. Ha semmi mást nem tudnánk falunk történelméből, csak ismernénk az utak történetét, akkor is az évszázadok múltja tárulna fel előttünk.
      Az ellenőrzési pont vitathatatlanul része volt a Vácot Szolnokkal összekötő régi útnak. Az sem véletlen, hogy ezt az utat, itt Bagon keresztezte, a Pestet Kassával összekötő postaút, Bagon postaállomással. Ezen az úton jártak a török Janicsárok, Rákóczi kurucai, Kossuth vörös sipkásai, végigrabolták a román megszállók, s nyögte a német csizmát, az orosz felszabadulást. Nem véletlen tehát, hogy a HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT kis csapatának figyelme az utak történelmének mind teljesebb megismerésére irányul.
Közben húzom a vonalakat, s főleg a délutáni négy-öt óra közötti számláláskor megállapítható volt, hogy az ellenőrzési ponton kevesebb jármű halad át, mint két évvel ezelőtt. Reggel még arra gondoltam, hogy a hideg késlelteti a forgalom megindulását.
      Tekintetem megint a Szt. János szobrán pihent meg, mert azt is halottam, hogy Nepomuki Szt. János a vándorok védőszentje. Bizony-bizony ha valaha igaz, akkor most ugyancsak szükség van arra, hogy az utak vándorát védje.
       A század elején, de még a '30-as évek elején is egymásnak adták a kilincset a vándorlók (állástalan diplomások, az ADOB-osok), akik az egyik faluból a másikba mentek kéregetni, hogy magukat fenntartsák.
      Nagyon igaz Arany Jánosnak a „Családi kör” c. verse, melyben leírja a vándor életét. Bagon sok család enyhülést adott az átfázott, kiéhezett vándornak. A vándor kéregetett, de nem lopott. Az öreg Péter (Varga) Jánosné mondta: hozzájuk rendszeresen betértek a vándorlók, a pelyvásban szállást kaptak, de egy tál leves, vagy egy bögre tej mindig jutott számukra is. Vándorlóktól hallotta Péter János, aki megőrizte számunkra az alábbi rigmust:

Nem szánt nem vet az égi madár
Mégis eltartja a határ
Én sem szántok, sem nem vetek
Mégis megélek köztetek.

      Nem folytatom, bár gondolataimnak nincs vége, de a számlálási idő lejárt így hát közreadom azokat:

30-as út irányába (1991.):

30-as út irányába

A TÉLI ESTÉKET sok hasznos dologra fel lehetett használni, de alkalmas volt arra is, hogy a csikós masina fényénél bensőséges beszélgetésre kerüljön sor. Ma már nincs berakott tűzhely, csikós masina, asztal sparhelt, sajnos benső családi beszélgetés sem. Emberi tulajdonság, hogy szereti gondolatait rendezni. Van Rippl-Rónai Józsefnek egy festménye, melynek az a címe, hogy „Amikor az ember az emlékeiből él.” Ha az ember megél egy bizonyos időt, a rossz emlékek elhalványodnak, a jó emlékek még szebbé, felejthetetlenné válnak. Emlékeink éltetnek.
      Ilyen emlék nekem az, amikor átléptem az iskola kapuját s benyitottam a földszinti - ahogy akkor mondták - a „Gyuramisa” felőli tanterembe. Nem tudom hányan voltunk elsősök, de arra emlékszem, hogy a négyüléses padok megteltek. Akkor még az első osztályosok a betűvetést nem irkába tanulták, hanem palatáblán. Nekem nem palatáblám volt, hanem zománcozott, az egyik fele kockás, a másik vonalas volt. A palatáblára palavesszővel, a zománctáblára ceruzával lehetett írni. A palatábla elengedhetetlen kelléke a törlőszivacs, vagy rongy volt, mely spárgán (szatyingon) a táblához volt erősítve.
      Tanítónk (1932-33) Szabó József volt. Emlékszem egyenes tartására, mindent meglátó szemeire. Neki is volt mogyoró pálcája, de azt inkább a táblánál, s nem a „fenekesnél”, vagy „körmösnél” használta. Ennek a Szabó tanítónak a fia Dr. Szabó Imre, aki tagja Társulatunknak és sok segítséget nyújt kutatómunkánkhoz. Életének főbb állomásai: 1900. nov. 6-án született Valkó községben. Iskoláit a Budai Tanítóképzőben fejezte be 1919-ben. 1920. dec. 28-ig a valkói erdészetben dolgozott és 1921. jan. 1-től nevezték ki tanítónak a bagi rk. elemi iskolába, ahol 1941. aug. 11-ig dolgozott, amikor is Újvidékre került tanítónak. Amikor elpályázott Bagról, Gulyás Ferenc esperes-plébános, mint az iskolaszék elnöke írt róla Működési bizonyítványt, nem kádervéleményt, nem jellemzést, nem ajánlást hanem Működési bizonyítványt:

594/1941 szám

Működési bizonyítvány

      Alulírott iskolaszéki elnök hivatalosan igazolom, hogy Szabó József tanitó úr a bagi rk. elemei iskolánál 1921 jan. 1 óta a mai napig megszakitás nélkül mint megválasztott tanitó működik.
      A tanitó úr működése minden vonatkozásban kiváló. Föltétlen lelkiismeretesség, alapos szaktudás, a gyermekek kiváló nevelése, szeretetteljes gondozása, pontosság és alapos munka nemcsak az iskola keretein belül, de kiváló és sok oldalú társadalmi tevékenykedésében is a főbb jellemvonásai. Mélységes hite, példaadóan gyakorolt vallásossága, nemcsak magának, de mintaszerű családi életének is főbb tulajdonságai.
      Sok oldalú, önzetlen és áldozatos munkálkodásával úgy a szülőknek, mint a z egész községnek és előljáróinak tiszteletét, becsülését és szeretetét méltán vívta ki magának.

Bag 1941 aug. 11.

Gulyás Ferenc
plebános, isksz. elnök

     
 Ahhoz az én szókincsem szegény, hogy véleményt írjak róla, inkább közreadjuk, hogy mindenki olvassa, s magát hozzámérje, ha hozzámérhető. Mert Ő, Szabó József példakép volt gyereknek, felnőttnek egyaránt. Más forrásból tudjuk, hogy bátran kiállt tanítótársai érdekében is. Mintegy 20 évig dolgozott Bagon, nagy családot nevelt, házat épített (Szt. András u. 11). Újvidékről 1944. okt. 15-én költözött vissza Pestre. Tanított Rákosszentmihályon, Cinkotán, Kőbányán. A sok munka és megpróbáltatás kikezdte egészségét és alkotásának legeredményesebb szakában Kőbányán 1960. márc. 23-án halt meg Szabó József a nép tanítója.

A szabadságszerető ember
2.

      ...magát munkába szolgának, szabadidejében és a maga otthonában úrnak tekinti és szembeszáll mindenkivel, aki magát szolgálata és munkája alatt is úrként, hatalmasként viseli és másokat szolgáknak, alacsonyabb rendűeknek kezeli.

Bibó István

RÉGI FELJEGYZÉSEIMET rendezgetve két névre is felfigyeltem - annál is inkább -, mert mind a két személy török állampolgár volt, akik folyamodványban (kérelemben) kérték bagi illetőségük megállapítását a képviselőtestülettől. Az egyik Hussein József Árus, akit 1930. március 3-án vettek fel a község kötelékébe. A községi illetőség elnyerése után tarthatott igényt a polgár arra, hogy a község gondoskodjon róla, védje és biztosítsa jogait. A kedvező döntéshez hozzájárulhatott az is, hogy Árus feleségül vette a Gódor családnál, a karonülő gyerekkorától nevelkedett Mariskát, akit férjével kötött házasságuk után csak „Árus Mariskának” hívtak. Helyhiány miatt, a család történetét még csak vázlatosan sem tudjuk leírni. Tény viszont, hogy egyetlen lányuk Ilonka, férjével együtt 1945 után kimenekült Izraelbe, akiket anyjuk csak később követett. Amikor a politika lehetővé tette többször is haza látogattak. Vendéglátójuk Gódor István és felesége Palya Ilona. Vendéglátókból vendégek lettek, akik lelkileg is felkészülve indultak zarándokútjukra 1987. szept. 15-én. Mivel akkor ott magyar külképviselet nem volt, vissza is meg kellett vásárolni a repülőjegyet okt. 15-re. Első leszállásuk Bukarest, ahol a velük együtt utazó futballisták leszálltak. Ismételt felszállás után, rajtuk kívül más magyar a repülőn nem volt. Éjjel fél háromkor landolt gépük a tel-avivi repülőtéren, ahol a vendéglátó Ilonka, férjével Gyurival már várta őket. Wallensteini szálláshelyük, a vendéglátóik háza a tengerparti Ashkelon-ban.
      Aki ismerte egy kicsit is Gódor Istvánt, az tudja, hogy az útra gondosan felkészült. Úgy is, mint községünk legszorgalmasabb amatőr fotósa. Ezt bizonyítja az a nagy album, amelyben feldolgozta a szentföldi út élményeit megörökítő felvételeit. Ő tudta, hogy mit és hogyan kell fényképezni. Az albumon ez olvasható: „anno, 87. IX. 15. - X.15. beszélő képek”. Még csak meg sem kísérlem a képekről áramló élmény leírását. Gódor Istvánné útleíró elbeszélése megeleveníti a képeket, melyeket a készítője gondosan feliratozott. Mi „Pesti” diákok barátként is sokat voltunk együtt. Abban az időben csak ő egyedül volt Bagról cserkész. Tőle hallottam, amikor egy cserkész leteszi az esküt, azt is megfogadja, hogy minden nap három jó cselekedetet tesz embertársainak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy cserkésznek nem kellet mondani, hogy segítse felszállni az időset a vonatra. Amikor hazajöttek, én is kaptam tőle ajándékot, a kis tasakra a következőt írta: Tartalom: SZENTFÖLD Jeruzsálemből, Olajfák hegyéről, Betlehemből, Názáretből Getsemáni kertből, Jordán folyóból, Genezáreti-tóból és a Golgotáról, hozta: Gódor István és felesége Palya Ilona. A Bagi R.K. Egyházközség első Szentföldi zarándoka. 1987. szept. 15.- okt. 15.
      Akkor is és most is tisztelettel megköszönöm. Templomunknak is hozott ajándékot. Aki a templomba megy, ember közelébe kerül a Szentfölddel is, mert a templomunkba is van „Szentföld”.