Sarlós Boldogasszony

Fogadalmak (1847, 1898) és betartásuk 2019

burst

A szentmisét celebrálta: Karácsondi Mihály plébános.

P90702-081413

(Fotó: Tóth Mihály)

Búcsú járás. Máriabesnyő felé a Mária úton. Várakozás és pihenő a “tetőn”.                           Vezető: Katona Pál diakónus.

Vasúttörténeti Emlékkiállítás

dav

A Közlekedési Tudományi Egyesület, Nagybátonyban (Molnár Sándor u. 1-3.), június 29-én, az Ady Endre Művelődési Házban, vasúttörténeti emlék-, és modell kiállítást rendezett.

dav

A megtisztelő szakmai és vendég résztvevőket, Nagy-Majdon József polgármester köszöntötte. A kiállítást Végh Gyula (kurátor) nyitotta meg. A 151 éves salgótarjáni fővonalról szóló előadásával közreműködött, Jakus István János közlekedés mérnökhallgató. Az előadás-, és a kiállítás megtekintése után a vendéglátók és a látogatók között ?véget nem érő? gondolat csere alakult ki. a fővonal múltjáról és a jövőbeli tennivalóiról.

sdr

Közel hatvan éve ezek a jelzők valamelyike engedélyezte az elhaladást (páros számú) vonatomnak. Mérnök gyakornokként – egyszer és mindenkorra – e szakaszon vezettem (328-as) mozdonyát. Kívánom, hogy utódaink számára is nyíljék meg e lehetőség régi és új állomások felé.