Építők Napja 2019

dav

Elnöki megnyitót tartotta:                                                                                                 Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Város- és Faluvédők Szövetsége

dav

dav

A mai napon került sor az Ünnepélyes díjkiosztó kiállítás megnyitására, a Budapesti Történeti Múzeum Budavári Palota ?E?épület Barokk udvarában. Számos és értékes pályamű érkezett a Város- és Faluvédők Szövetsége hagyományos ifjúsági pályázatára. A pályázók és hozzátartozóik nagy érdeklődéssel értékelték a kiállított műveket és hallgatták a zsűri döntéseit. Természetesen a jutalmazás sem maradt el.                                             A kiállítása megnyitása után a VFSZ közgyűlése, megtartotta és elfogadta éves beszámolóját.

Magyar Történelmi Társulat

dav

dav

Csukovics Enikő főtitkár éves beszámolóját tartotta. A beszámolót a közgyűlés elfogadta.

dav

dav

Sikeres tisztújítás után, ?Mohács útvesztői. Az 1526. évi ütközet értelmezési keretei? címmel,

Varga Szabolcs (MTA BTK TT, tudományos munkatárs) előadását hallhattuk.

Kutatása alapján közreadott gondolatébresztő, időszerű felismerései, szélesebb körű nyilvánosságot is érdemelnek.