Meghívó

A Helytörténeti Baráti Társulat keretében működő Falufejlesztési Kör és Bagi Népfőiskola (XVIII. évf.) november 30-án (18. 00 órakor), a Dózsa György Művelődési Ház és Községi könyvtárban (DGyMHK) együttes ülést tart.

 Téma: Felkészülés az önkormányzati közmeghallgatásra.

Előadó: Sima József képviselő

 Az előadás nyitott, térítésmentesen látogatható. Adományokat elfogadunk. Rendezvényeink a társulatunkba való belépésre is alkalmat nyújtanak.

Szeretettel várjuk Vendégeinket, Barátainkat!   

Új “Öregdiák találkozó” a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégiumban

A találkozó – a napi zsoltárok közös éneklésével és Balogh Péter Piusz (O. praem. Kormányzó perjel) atya köszöntőjével kezdődött. Vázolta az új típusú találkozók célját, amelyekről később, Takácsné Elek Borbála igazgató közelebbi gondolatokat, elvárásokat is megfogalmazott.

dscf2186

„A szentek tisztelete a középkori premontrei liturgiában” címmel Kovács E. Gellért (O. praem.) atya tartott előadást és bemutatót kutatásai eredményeiről, amelyek ékesen bizonyítják a premontreiek évszázadokon át nyújtott – a liturgiájukban is felkutatott – elénk tárt, maradandó, napjainkban is követendő értékeit.

„Akinek van múltja, annak van jövője is!” (Q. e. d.).

Hárman, …

cf2189

unisono, az elhangzottak demonstrálására.

A találkozó természetesen új gondolatokat ébresztett a hallgatók-előadók körében, amelyeknek cseréjére is sor került. A záró agapé, további kapcsolatok kiépítésére teremtett lehetőséget.

Néprajzi kiállítás megnyitása

f2134

A Dózsa György Művelődési Ház és Könyvtár, tegnap, bensőséges ünnepség keretében megnyitotta a megújult és kibővített néprajzi kiállítást. Képünk a kiállítás létrehozásában közreműködők jutalmazásáról készült.

Emlékezetünkben a kitüntetettek között ”látjuk” néhai Deme Józsefnét („Pityi Bözsi nénét”), aki a gyűjtemény alapítója – míg élt, Társulatunk tagja – volt.

Laposok I.

Meghívó!

 A Helytörténeti Baráti Társulat, alapszabályában megfogalmazott céljai elérésére helytörténeti sétákat szervez.

Gyülekezés, indulás helye: Bag. Petőfi tér 1/A. Dózsa György Művelődési Ház és Könyvtár, ideje: 2016, november 13-án, 14:00 órakor.

A Helytörténeti Séták Bagon (HSB) nyitott, térítésmentesen látogatható, a részvétel kötetlen. A HBT rendezvényein is lehet belépni a társulatba. Adományokat elfogadunk. Szeretettel várjuk az érdeklődő Vendégeinket, Barátainkat!

Meghívó

 

A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULT

  1. november 5-én,

XIV. Családi ünnep

című rendezvényére szeretettel várja Vendégeit, Barátait!

Program

 15 órakor: Orgonakoncert templomunkban.

 ORGONÁL:

BENEDEK JÓZSEF

 MŰSOR:

  1. Jan Pieterson Sweelinck/1562-1621/: Mein Junges Leben hat ein End in é-moll
  2. Girolamo Frescobaldi/1583-1643/: Tocata per lelevatione in é-moll
  3. Anonimus/c.1600/: Fugue in é-moll
  4. Johann Pachelbel/1653-1706/: é-moll Toccata
  5. Antonio Vivaldi/1678-1740/: Adagio dal Concerto in á-moll RV 317.
  6. Charles Wesley/1757-1834/: Pastorale in G-dúr
  7. Maurice Greene/1696-1755/: Voluntary X. in d-moll Largo
  8. William Walond/1719-1768/: Voluntary VI. in d-moll

16 órakor: A koncert vendégeinek fogadása a plébánia „Apostolok szállása” közösségi termében.

 19 órakor: Családi kör: a Dózsa György Művelődési Házban.

Baráti beszélgetésre (táncra) szeretettel várjuk Vendégeinket, Barátainkat. A belépés díjtalan, adományokat elfogadunk. A Caravan zenekar működésének 62. évfordulóját is ünnepeljük!  

Elérhetőség: 2191 Bag, Malom u. 14.

06-28-408-369,   +36-30-314-2492

E-mail: b.gusztav@freemail.hu www.hbtbag.hu