Mexiko. Puerto Vallarta.

Mire gondolok, ha eszembe jut?

A végtelen morajlásban lévő Csendes Óceánra, amit a part mentén sem illet meg a „csendes” név.

Gondolok a négyemeletnyi magas kókuszpálmákra, amint szelíden bólogatnak be az ablakon. Kora reggel, nem messze a parttól jó fogás reményében, csónakjaikból a halászok bedobják hálóikat. Türelmük nem rózsát, de sok halat teremt. Rövid időn belül meg van az aznapi vacsorára való, amit a környező nádfedeles kis vendéglők, meg a nagy hotelok is sülve, főve, grillezve tálalják a turisták elé.

A helyi lakosok főétele is a hal, meg a kukorica.

Hivatalos nyelvük spanyol, vallásuk katolikus.

Aztán megjelennek az okkersárga homokot mezítláb tiporva, nagy, mexikói kalapokban a falubeli férfiak, vállukon a szebbnél szebb házi szőttes szőnyegeiket cipelve, a vendégeik elé terítve. Akinek meg nincs, biztosan vesz egyet. A nyaralók többnyire amerikaiak, de akadnak kanadai magyarok is.

A parti színes napernyők alá helyezett nyugágyak még üresek, de már szállingóznak a vízre, a napra, árnyékra vágyók.

Távolabb a szakadékos Sierra Madre hegyei magaslanak.

A városkában számtalan ezüst üzlet kínálja szebbnél szebb ezüst ékszereit, különböző ezüst tárgyait. Míg más üzletek mexikói cserépedényeket, vázákat, művészi szintű figurákat, terítőket, sok más egyebet árulnak. Nehéz ellenállni.

Kis vendéglők kínálnak nemzetközi finomságokat is: rákot, csigát, szárított „tucskot”, sok féle tengeri herkentyűt. A pincérek persze nem nemzetköziek, mind mexikói. Kéretlenül hozzák a „margaritákat”, ami „teqila” kis édes likőrrel (pl. „Triple Sec”-kel, „Cointreau”-val szelídítve, sok zöld citrommal. Nedvesített pohár pereme sóba mártva, míg a helyiek hüvelyk- és

mutatóujjuk között csipetnyi sót nyalogatnak.

Ha már az italoknál tartok, megemlítem a „Kaluát”, ami nem más, mint kávé likőr. Mexikón kívül is gyártják. Akinek túl édes vodkával gorombítja.

Vállalkozó szelleműek otthon is megkóstolhatják. a finom, gyorsan elkészítethető Gauvamolet, amihez kell 2 avokádó hámozva, nagy gömbölyű magvát eltávolítva, apróra vágva,1 evőkanál zöld citromlé, 1/2 közepes méretű vöröshagyma, egy erős (aki szereti), vagy nem erős zöldpaprika, aprítva, 1 hámozott apróra vágott paradicsom, 1 kiskanál koriander, ízlés szerint só. Mindez saláta levélen tálalva. Mellé krumpli, vagy kukorica csipsz.

Érdemes megpróbálni. Ízelítő Mexikóból.

Mexikóban terem az agávé, ami óriás kaktuszhoz hasonló húsos, tüskés növény, ebből nyerik a teqilát, a népszerű alkoholt.

„Fieszta Mexikánának” nevezett esti műsor mutatja be a gyönyörű mexikói lányok fergeteges táncát, a négytagú, vicces, nagy kalapú „mariachi” zenekart.

Puerto Vallarta templomtornyának tetején áttört művű korona szinte a levegőben lebeg.

Egyik évben vad hurrikán pusztított, derékba törte a pálmákat, elsöpörte a part közelében lévő épületeket, vendéglőket, a templomtornyán a korona is megingott. Ezután semmi sem volt olyan, mint régen.

Távolabb az emelkedőn áll még Elyzabeth Taylor és Richard Burton háza, aminek az a története, hogy amikor R. Burton ott filmezte az „Iguana éjszakája”című filmet, Liz utána ment, hogy akkor már többszöri elválás, újra házasodás után szemmel tartsa férjét. Megtetszett nekik a környék, többször visszatértek ugyanabba a házba, amit végül is megvettek.

Mire emlékszem még?

Arra az erdőre, ahol jobbra,balra bőven fű, fa, virág virult, de továbbhaladva halotti csend támadt. Az erdőben egy rejtett világ őrzi titkait. Madár se fütyült, dalolt, légy, szúnyog sem zümmögött. Félelmetes, megmagyarázhatatlan volt a csend. Az erdőn túl jutva, aztán minden életre kelt.

Emlék, már csak minden emlék. Elmúlt szép volt, igaz volt.

(Farkas Sári)