Piros Pünkösdi Rózsa

Jöjj el Atya, jöjj el Fiú,

Jöjj el kegyes vigasztaló,

Jöjj el Szentlélek Isten!

Szállj le a mi szívünkbe!

Alleluja, alleluja,

Vigadj velünk Szűz Mária

Piros Pünkösdi Rózsa.

Több éve, pünkösdhétfőnként ismétlődő, hagyományos rendezvényünk a „Piros Pünkösdi Rózsa”. Megnyitója templomunkban az orgonakoncert. Az idei alkalommal Benedek József kántor úr az orgona művek megszólaltatója. Gazdag műsora illeszkedett az előző századok – általa korábban is már megszólaltatott művek – hangzás-világához, ami foglakozásából is eredeztethetően közel áll előadói gyakorlatához.

Műsorán elhangzott művek:

Félix Mendelssohn-Bartholdy : G-dur  Preludium Op. 37. No. 2,

Vincenzo Righini: Air D’ Église,

J. A. Oremus: Allegretto Op. 35,

Georges Armand Paul: Prise de voile,

Jacqes-Louis Battmann: Esz-dur Communion Op. 30.

Az előadót – hatvan fős hallgatósága – nagy tapssal jutalmazta, amelyre kántor úr ráadással válaszolt. A műsort – szokás szerint – Balázs Gusztáv, a HBT elnöke vezette, aki a megjelenteket az Apostolok szállása közösségi termébe, szerény agapéra és a program szerinti kiállítás megnyitójára is meghívta.

A közeli plébánia területére való átsétálás után, az Apostolok szállásán méltatta, bemutatta a hagyományos kiállítás alkotóinak, Benedek Józsefnének és Orgoványi Marikának (Tóth Mihályné) alkotásait.

A gobelin, keresztszemes képek, hímzések, az ásványokból készült nyakláncok, karkötők, ékszerszettek településünk értéktárának elénk tárt értéktárgyai.

A megbecsülés, az elkészítés, a kézimunka művelésének elsajátítási kérdései válaszolására felkérte Benedek Józsefnét és a kiállítást megnyitotta Balázs Gusztáv.

A megnyitás után kis ünnepség keretében, Önkormányzatunk nevében Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester és Baczoniné Felszeghy Katalin külsős bizottsági tag, további sikereket kívánva köszöntötte, és ajándékkal lepte meg Balázs Gusztáv HBT elnököt, az általa alapított és vezetett „Caravan zenekar” működésének 60. évfordulója alkalmából.

Este a Művelődési Házban, záró programként, hagyományosan „Családi körben” folytatódott a baráti beszélgetés. A 60 éves zenekar (történései véget nem érőek) közbe-közbe a talpalávalót is szolgáltatta a rendezvény résztvevői számára.