Táblaavató beszéd

Táblaavató beszéd

Az Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevében köszöntöm emléktábla avató ünnepségünkön megjelent kedves vendégeinket, külön köszöntöm az egykori tanárokat, tanítványokat.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Vendégeink!

Minden értelmes ember azzal a szándékkal éli meg életét, hogy jelet, emléket hagyjon maga után. Az emberek többségének megadatik, hogy kisebb nagyobb alkotással élje túl halandó életét.

A pedagógusok szerencsések, folyamatos alkotó munkájuk révén a jelenben, a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük bár láthatatlan, mégis maradandó.

Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékeit megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni. Ez a kultúra nem csak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. Megtanítja az együttélés szabályait, az elfogadást. A felsoroltak nélkül az iskola csak egy épület lenne a sok közül. Tető alá hozott téglafal. Az itt folyó tevékenység az, ami fontossá teszi.

Nincs ember, aki ne emlékezne kedves tanárára, ne tudna iskolai emléket mondani…

Mi is emlékezni jöttünk Bagra – az Arany Jánosba. Az iskolába, melynek 1927-ben, a nagy iskolaépítési hullámban húzták a falait, ide a templom szomszédságába, elrejtve a kíváncsi szemek elől.

Az iskola történelmének 85 éve alatt most jutott először egy osztálynak eszébe, hogy megemlékezzen az iskola napszámosairól. Méltóképpen, ahogy a hősöknek kijár: emléktáblát emelve, koszorúzva. Elsiratva tanárt és diáktársat. Őket példaként állítva az ifjú nemzedékek elé.

Sokan felnőttek itt, s lettek művészek, tanárok, dolgos munkásemberek. Voltak/vannak, akik nem élhették meg ezt a pillanatot, nekik készült, róluk szól a most kihelyezett tábla.

Egy iskola minden folyamata a megújulást, a jövőt sugallja nekünk, az élet dicséretét zengi, mi pedig egy rég elmúlt korra és rég elhunyt emberekre, tanárokra, diákokra emlékezünk e percekben. Nincs ebben ellentmondás? – tehetnénk fel a kérdést. Nincs! A jelenről és a jövőről a múlt ismeretében, a múlt eredményeire építve lehet gondolkodni, beszélni.

Ez a tábla az iskola halottaira emlékezik, de hajtsuk meg fejünket valamennyi önfeláldozó embertársunk előtt, aki saját érdekeit háttérbe szorítva a közösség javát szolgálta földi életében!

Mára – három emberöltő után –történelemmé szelídültek az eltelt évek. Történelemmé, de felejthetetlen tanulságokat kínáló történelemmé. Maga az épület túlélt háborút, forradalmat, a benne megvalósuló mindennapi élet állást foglalt a megértés, a béke, a barátság, a haza- és emberszeretet oldalán.

Kedves Emlékezők!

Utolsó gondolataim a köszönet szavaival hagyják el ajkamat. Köszönet az őrzőknek, az emlékek őrzőinek, a táblaavatás ötletadóinak és megvalósítóinak, azoknak, akik felkarolták az emléktábla gondolatát. Köszönet az 1962-ben elballagó 8. b osztályosoknak, akik még az anyagi áldozatot is vállalták. Külön köszönjük Hőnig Antalnak és Tóth Tibornak, hogy idejüket, munkájukat áldozták azért, hogy ma ez a tábla ne csak gondolat, hanem valóság legyen.

Beszédem zárásául kérem, fogadjanak el tőlem egy Szabó Magda idézetet: „Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.”

Szásziné Győri Éva

Hozzászólások lezárva.