Családi ünnep

A HBT megtartotta immár hagyományos Családi ünnep rendezvényét. Az ünnepség a templomunkban elhangzott orgonakoncerttel kezdődött. Benedek József kántor úr ismét kellemes meglepetéssel, új, eleddig számunkra kevésbé ismert zeneszerzők művei előadásával ajándékozta meg hallgatóságát. A koncert után az Apostolok szállásán családi körben folytatódott és zárult a rendezvény. (Fotó: Balázs Gusztáv újságíró)

Balázs István, az ácsmester

Dr. Deáki Zita egyetemi docens nyitotta meg Balázs Gusztáv ?Balázs István, az ácsmester?  című kiállítását

 ?Az idősek és idősödés a mai magyar társadalomban? konferencián.

Az eseményt a Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartották a Szent István Egyetemen, Gödöllőn. (Fotó: Korondi Judit)

Emléktábla-avatás

?Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek, hosszú út porából köpönyeget veszek? ? éneklik az iskolától búcsúzó diákok. S aztán még azt is, hogy ?A sok-sok emlék felsajogva fáj, Üres az osztály, nincs lakója már.? Bevallom, már nem nagyon emlékszem, de valami ilyesmit énekelhettünk mi is 50 évvel ezelőtt, amikor elhagytuk az Alma Matert. De ha őszinték akarunk lenni, bevalljuk ? legalább magunknak ?, hogy abban a pillanatban az iskola nem hiányzott igazán. Még a sok-sok emlék és élmény ellenére sem. Még akkor sem, ha azok éppen pozitív élmények voltak is.

Mentünk a szélrózsa minden irányába. Öt év múlva ? mintegy kötelességszerűen ? megtartottuk az első találkozót, s aztán 45 évig semmi. Ha valahol összefutottunk valamelyik osztálytárssal, mondogattuk, hogy össze kellene jönni, találkozni kellene. De mindenki a másikra várt. A távolabb élők a helybeliekre, a helybeliek pedig ? talán abbéli félelmükben, hogy nehéz lesz megtalálni mindenkit ? elbátortalanodtak, és minden halasztódott tovább. Végül múlt év őszén összeszedtük maradék bátorságunkat, s nekifogtunk a szervezésnek, hogy az ötven éves évfordulón találkozzunk.

A kezdeti lépések pompásan sikerültek. A még életben lévő osztálytársak mindegyikét megtaláltuk, s a május 19-én megtartott találkozón két nagyon beteg társunk kivételével mindenki ott volt. Ömlöttek belőlünk az emlékek, élmények. S eközben azt is elmondtuk, hogy mennyi mindent köszönhetünk iskolánknak, a tanító néniknek, tanárainknak: hogy nagyon sokat adott ismeretben, tudásban, emberségben nekünk ez az intézmény.

Egykori nevelőink közül alig néhányan élnek, s a szervezés során egyik még élő tanárunkkal történő beszélgetés közben felmerült, hogy jó lenne, ha az iskolában lenne egy olyan hely, ahol elhunyt tanítóinkra, tanárainkra és diáktársainkra emlékezve leróhatnánk kegyeletünket, hiszen nagyon sokan közülük nem Bagon nyugosznak. A találkozón úgy döntöttünk, hogy a megmaradt pénzt egy emléktábla létesítésére fordítjuk. Tudtuk akkor, hogy a rendelkezésre álló összeg kevés, de bíztunk abban, hogy ez valamilyen módon gyarapodni fog, ki fog egészülni. Végül megszületett, s ma már a falon van az elhunyt tanítóink, tanáraink, diáktársaink emlékét megörökítő tábla.

Tisztelgünk ezzel többek között Bitskei Árpádné és Venczel Katalin tanító nénink, Kántor Géza igazgatónk, Salamon Lajos osztályfőnökünk és Barna Ignác tanár bácsi emléke előtt is. (Csak azokat soroltam fel, akikről biztosan tudjuk, hogy már nincsenek közöttünk.) De emlékezünk azokra is, akikkel csak néha, nagyon ritkán találkoztunk egy-egy helyettesítés alkalmával: Farkas István tanító bácsira, Faska Aranka, Országh Gizella tanító nénikre, s mindazokra, akik valaha is tanítottak a bagi iskolában. És fejet hajtunk ? bár minket koránál fogva nem taníthatott ? a néhány éve aktív pályája csúcsán elhunyt igazgató, Fodor Mihály életműve előtt is. S természetesen őrizzük azoknak az egykori osztálytársaknak az emlékét is e tábla előtt, akik idei találkozónkon már esélyt sem kaphattak a megjelenésre ? összesen hatan vannak ?, s az évfolyam másik osztályából annak a nyolc diáktársunknak az emlékét is, akik már szintén nincsenek közöttünk. És mindazon tanítóinkra, tanárainkra, tanulótársainkra is emlékezünk, akik valaha ebben az iskolában tanítottak, illetve tanultak, s már eltávoztak az élők sorából.

Arany János írja egyik művében: ?Valami jellel megjelöld,/Hogy szállásod volt ez a föld!? Ezzel a táblával mindannyiunkra emlékezünk. Megjelöltük azt a helyet, ahol az Alma Materbe időnként találkozóra visszatérő diákok leróhatják kegyeletüket a már nem élők iránt, bárhol nyugszanak is, bárhol is fogadta be őket a föld. De megjelöltük e táblán magunkat is, az egykori nyolcadik b osztálynak az emlékét is, akik meghallottuk egykori ? hála Istennek, ma még élő ? tanárunk sóhaját, hogy azokról is meg kellene méltóképpen emlékezni, akik nem a bagi temetőben nyugszanak, legyen szó akár tanítóinkról, tanárainkról vagy diáktársainkról. Ezen a táblán a mi osztályunk neve szerepel, ami semmiféle többletjogot nem biztosít semmire, de jelzi, hogy megvolt bennünk az igény, hogy jelet hagyjunk magunk után. Olyan ez a tábla, mint a templomban egy mellékoltár: mindenki leróhatja kegyeletét a már eltávozott szeretteink emléke előtt.

Hiszem és vallom ? ebben az értékválságokkal küzdő világban különösen ?, hogy napjainkban is szükség van a példaadásra. Ebben az erkölcsi értékekben különösen megroppant világban talán ránk is igazak lehetnek Balassi Bálint azon szavai, melyekkel a végvári vitézek hősiességét ecsetelte:

?Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,??

Talán e példa felmutatásával mi is tettünk azért, hogy egykori nevelőink és ma már nem élő diáktársaink emléke fényesebben ragyogjon az oktatás-nevelés egén.

Végül szeretném kifejezni köszönetemet egykori osztályomnak, hogy felvetésemet megértéssel és támogatással fogadta; az iskola jelenlegi igazgatójának és tantestületének, hogy kezdeményezésünket befogadta; mindazoknak az osztálytársaknak, akik külön is hozzájárultak anyagilag a terv megvalósulásához. Külön is megköszönöm egykori osztálytársamnak, Tóth Tibornak és fiának, ifjabb Tóth Tibornak, valamint Kádár Péternek, Búzás Józsi bácsi unokájának a segítségét, amelyet a táblának az iskola falán történő elhelyezéséhez nyújtottak.

Isten áldja a jelenlévőket! És azokat is, akik csak lélekben vannak velünk.

Hőnig Antal

Táblaavató beszéd

Táblaavató beszéd

Az Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevében köszöntöm emléktábla avató ünnepségünkön megjelent kedves vendégeinket, külön köszöntöm az egykori tanárokat, tanítványokat.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Vendégeink!

Minden értelmes ember azzal a szándékkal éli meg életét, hogy jelet, emléket hagyjon maga után. Az emberek többségének megadatik, hogy kisebb nagyobb alkotással élje túl halandó életét.

A pedagógusok szerencsések, folyamatos alkotó munkájuk révén a jelenben, a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük bár láthatatlan, mégis maradandó.

Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékeit megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni. Ez a kultúra nem csak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. Megtanítja az együttélés szabályait, az elfogadást. A felsoroltak nélkül az iskola csak egy épület lenne a sok közül. Tető alá hozott téglafal. Az itt folyó tevékenység az, ami fontossá teszi.

Nincs ember, aki ne emlékezne kedves tanárára, ne tudna iskolai emléket mondani?

Mi is emlékezni jöttünk Bagra – az Arany Jánosba. Az iskolába, melynek 1927-ben, a nagy iskolaépítési hullámban húzták a falait, ide a templom szomszédságába, elrejtve a kíváncsi szemek elől.

Az iskola történelmének 85 éve alatt most jutott először egy osztálynak eszébe, hogy megemlékezzen az iskola napszámosairól. Méltóképpen, ahogy a hősöknek kijár: emléktáblát emelve, koszorúzva. Elsiratva tanárt és diáktársat. Őket példaként állítva az ifjú nemzedékek elé.

Sokan felnőttek itt, s lettek művészek, tanárok, dolgos munkásemberek. Voltak/vannak, akik nem élhették meg ezt a pillanatot, nekik készült, róluk szól a most kihelyezett tábla.

Egy iskola minden folyamata a megújulást, a jövőt sugallja nekünk, az élet dicséretét zengi, mi pedig egy rég elmúlt korra és rég elhunyt emberekre, tanárokra, diákokra emlékezünk e percekben. Nincs ebben ellentmondás? ? tehetnénk fel a kérdést. Nincs! A jelenről és a jövőről a múlt ismeretében, a múlt eredményeire építve lehet gondolkodni, beszélni.

Ez a tábla az iskola halottaira emlékezik, de hajtsuk meg fejünket valamennyi önfeláldozó embertársunk előtt, aki saját érdekeit háttérbe szorítva a közösség javát szolgálta földi életében!

Mára ? három emberöltő után ?történelemmé szelídültek az eltelt évek. Történelemmé, de felejthetetlen tanulságokat kínáló történelemmé. Maga az épület túlélt háborút, forradalmat, a benne megvalósuló mindennapi élet állást foglalt a megértés, a béke, a barátság, a haza- és emberszeretet oldalán.

Kedves Emlékezők!

Utolsó gondolataim a köszönet szavaival hagyják el ajkamat. Köszönet az őrzőknek, az emlékek őrzőinek, a táblaavatás ötletadóinak és megvalósítóinak, azoknak, akik felkarolták az emléktábla gondolatát. Köszönet az 1962-ben elballagó 8. b osztályosoknak, akik még az anyagi áldozatot is vállalták. Külön köszönjük Hőnig Antalnak és Tóth Tibornak, hogy idejüket, munkájukat áldozták azért, hogy ma ez a tábla ne csak gondolat, hanem valóság legyen.

Beszédem zárásául kérem, fogadjanak el tőlem egy Szabó Magda idézetet: ?Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.?

Szásziné Győri Éva

Emléktábla avatása

Az Arany János Általános Iskola és AMI (Bag) épületében leleplezték és felavatták az ?Elhunyt tanáraink és diáktársaink emlékére? felállított emléktáblát. A színvonalas ünnepség avatóbeszédét az iskola nevében Szásziné Győri Éva igazgató, a diáktársak nevében Hőnig Antal – az emléktábla felállítását kezdeményező végzős évfolyam (1962 – VIII. b.) tanulója – tartotta. Köszönet a kezdeményezőknek, közreműködőknek, résztvevőknek. Az emlékezés szolgáljon a falu megtartó erejének növekedésére!

Tanáraink és diáktársaink

A helyi általános iskola diákjai (VIII. b. ? 1962) és az Igazgatóság kezdeményezésére kegyeleti emléktábla elhelyezésére kerül sor az iskola épületének egyik belső falán. Az avatóünnepély november 16-án, 14 óra 30 perckor kezdődik. Az emléktáblát – leleplezése után ? megáldja: Karácsondi Mihály plébános úr. Szeretettel várják az emlékezőket.

Balázs Bálint kőszobrász-restaurátor

A hívek hálából emlékművet állítottak Szolnokon 1847-ben, Szűz Mária és Szent Flórián tiszteletére, a tűzvész sikeres elhárítása emlékére. A hányatott sorsú ?Boldogságos Szűz Mária szobor és Szent Flórián dombormű? 2011-ben, restaurálás után került ismét felállításra, a Mária utcának a Szentháromság plébániatemplomhoz közeli végén.

Restaurálta: Balázs Bálint kőszobrász-restaurátor,

Hering Zoltán kőszobrász-restaurátor

Az oszlop törzsén olvasható:

?Istennek Szent Anyja

Tűzvésztől oltalmazz

Egek királynéja

A szolnoki hívek

Kegyes adakozása

eszközte 1847 évben?