Turisztikai program Domonyvölgyben

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület megtartotta soron következő szakmai programját Domonyvölgyben, a Malackert vendéglőben. A megjelenteket Perna Pál elnök, házigazda köszöntötte. Ismertette a programot és ellátta a levezető elnöki feladatokat.
Először Katona Andrást a Magyar Turizmus Zrt. marketing menedzserét kérte fel ?Utazás 2012 Turisztikai kiállításra? c előadása megtartására. Előadását követően több kérdés, javaslat
megvitatására került sor, amelyeknek az országos, de túlnyomóan a térségen belüli turisztikai tervek, ajánlások, megvalósításaik adták az alapot.
Második részben Tóth Judit a LIA Alapítványi Szakközépiskola Gödöllői Tagintézménye igazgató helyettese és Tomecskóné Rácz Erika turisztikai tanár ismertette iskolájuk ajánlásait, elvárásait. Az Egyesület számára felajánlották vendéglátó ipari, turisztikai informatikai és marketing tevékenysége területén történő együttműködésüket.
Harmadik részben a kereskedelmi cégek és a GKRTE tag, vendéglátó egységek közötti együttműködés lehetőségeiről volt szó.
Végül a rendezvénygazdák kölcsönös tájékoztatása zárta az ülést.
A Helytörténeti Baráti Társulat az elhangzottakat egyeztette saját éves tevékenységi tervével és megfontolja a számára hasznos kezdeményezések alkalmazását.

Hozzászólások lezárva.